Pacsuli...

piroska71•  2020. március 9. 18:53  •  olvasva: 138

Kölniillat lengi körbe,
mosoly görbül ajka ívén,
múlt és jelen a tükörbe',
bordája egy erődítmény,

lelke pokróc, blúza selyem,
meggyűrt múltat tett a polcra,
ledőlt mellé a végtelen -
sóhaj szállt a kifli-holdra,

vállán piheg haja kóca,
rúzsos csikk a hamutálban,
pohár mellett friss szamóca
pironkodott egymagában,

"Dom Perignon" buborékban
reményei szétpukkantak,
élete egy dióhéjban -
nem hisz már a szép szavaknak,

múlt bársonya ronggyá feslett,
ziherejsztű tűzte össze,
ajkára egy mosolyt festett,
marka szorult most ökölbe,

retikülje mélyén vágya,
sziluettje holdfényében
megvetetlen, kihűlt ágya,
kávézacc egy tört csészében,

rakoncátlan haja fürtje,
pacsulija körbelengi,
nyomában a cigifüstje,
ráér - őt nem várja senki...


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2020. március 11. 19:33

Egy vár még romokban is lehet büszke, fénykorát idézően szép, de egy nő kisugárzását / már ha volt neki.../ a pacsuli nem pótolja... Jó vers!