Kitaszítva

Reményeivel metsző szél futkos,
rozsdás kétség az oldalát böki,
megkopott rongya egy kissé szutykos,
keseredett lét igáját nyögi.

Elnyűtt zoknira múlt pora tapad –
üszkös lábára pihegve feszül.
Nadrágon a folt is tovább szakad –
feslik gyötörten, rojtokként terül.

Nikotinmámor fullasztja lelkét –
kérges indulat mélyről felköhög,
mérgezett szitok zsibbasztja nyelvét –
átkos egy fene – tüdőrák hörög.

Deres szakállán egy morzsa remeg –
tablettás borcsepp emészti lassan,
a napfényben a delelő legyek
lakomát ülnek szép libasorban.

Éhvágy szöszmötöl bádogmagányban,
pléhtányér alján egy csótány lapul.
Inal egy egér szemétrakásban –
üveghegyeken keresztül-kasul.

Élete delén vágyakat tenget –
fülébe csendben magánya nyögött,
reménye szunnyad, álmokat kerget,
kartonnyoszolyán, nejlonok között.