piroska71 blogja

Hajnal üldöz - utol is ér,
aztán csendben buszra kísér,
mögöttem jön, némán - követ...
... bágyatag a munkás-tömeg -

félig mustrált pléhdobozban,
tán a sofőr is hologram,
motorzúgás oly monoton,
REM-fázisba zsugorodom,

hajnal-tépte, sajgó sebek,
bekábulok, pillám rebeg,
idő-rágta kapszulában,
süppedek egy skatulyában,

álomkór-kép - zombi-járat,
ásítozó önsajnálat,
álarcosok ébredeznek,
a munkába temetkeznek...

Viasz-vér csurran megcsonkolt gyertyán,
mécs-pilla pislog szerte ezerszám,
komótos léptek Kőország csendjén,
feszül a bánat sorsnak keresztjén,

őszutó szele fűzlombot fésül,
csillag-tekintet semmibe révül,
porhüvely szunnyad föld-ölelésben...
... szilánkon ballag - szív-törmeléken,

tegnap még veled volt, ma már máshol,
elérhetetlen - valahol távol,
megfoghatatlan másik világban,
bibécske lesz egy örök-virágban,

mikor szíved hullik szét cafatra,
pilleként reppen selymes hajadra,
napsugár lesz - szárítja könnyeid,
dobozba gyűjti lelked gyöngyeit,

ott lesz mindenütt, minden dallamban,
soha nem mondott, áldott szavakban,
repedt tükörnek ezüstfoncsorán,
csikorgó kapu rozsdás sodronyán,

eggyé vált rég az univerzummal,
befejezetlen, fájó passzussal,
szívet hasító szomorúsággal,
márványba vésett arany rúnákkal...

...megszállott futam, délibáb remény,
adrenalin-kéj más útra sodor,
dübörögnek a jégszirtek hegyén,
illúzió-gáz - felbőg a motor...

...edzett-aszfaltra zuhant ábrándok,
lóerők futnak exitus elé,
horpadt fémisten - ronccsá vált bádog -
lovasa siet a mennyek felé,

menthetetlenül semmibe fordul,
tekintete végtelenbe réved,
mozaik-esély darabja csorbul,
vétlen ábránd vet mindennek véget,

gép-szerelem győz remények kárán,
rapid-világban éden-kegyelet,
száguld tovább el angyalok szárnyán,
izzó délibáb - Isten-lehelet...

/ egy vétlen motoros emlékére - baleset időpontja  - 2016. október 23. /

Magyar ember vagyok, egy csak a sok közül,
de a magyarságom adom majd örökül,
ezt a tiszta érzést sosem kell elnyomnom,
hangsúllyal, fennkölten mondandóm elmondom,

szívem ahogy dobban, sorok úgy zenélnek,
szép, magasztos érzést, jövendőt regélnek,
trikolór lobogó hímzett csipke-lelkem,
magyarul cseng az én édes anyanyelvem,

Kárpát-medencében magzat az én hazám,
szunnyad az ölében, úgy csüng a szép szaván -
e festői helyre kellett megszületnem,
itt voltam gondtalan, volt, hogy itt csüggedtem,

olykor elámulok régmúltak hősein,
alappilléremet tették le őseim,
nagy érték e haza, oly törékeny virág,
magyar könny locsolta, tiszta hazafiság,

puha takaró lesz hímzett, fodros szavam,
lágy a magyar cipó, az nem kovásztalan,
makói a hagyma, szögedi a beszéd,
minden igaz magyar szereti a zenét,

ősi magyar virtust, három igazságot,
vérünkben pulzáló reményt, tisztaságot,
herendi porcelánt, kalocsai mintát,
a búfelejtőt, a jó, ütős pálinkát...

...családfám tövei e földből erednek,
törzsén ejtett sebek lassan behegednek,
hogyha szilaj szelek, viharok csavarnak,
mindig erős leszek, maradok magyarnak...

Balul sült el - félreléptem,
nem vigyáztam kellőképpen,
na, most aztán jól megjártam -
jobbom lett a két-bal lábam,

... fogjuk fel ezt optimistán -
extrém lett a kék harisnyám,
ormótlan és oly kőkemény,
rám kötött a gipsz-jövevény,

el nem ereszt - ragaszkodik,
bal lábamba kapaszkodik,
bice-bóca - jó pár hétig,
várnom kell egy jobb lépésig,

erős tartást, mankót kaptam,
tovább lépjek - biztosabban,
jövet-menet csetlek-botlok,
lassan, nem ám hanyatt-homlok,

az idegbaj van most köbön,
nem ereszt a gipsz-börtönöm,
balesetem elmélete -
butaságom története...