Ambrózia

Apró testem, ha lágyan átkarolod,
Szívem ritmusát hangosan dalolod.
Rám borulsz, mint fűz a patakra,
Csókod ráleheled kiszáradt ajkamra.
Édes nektár ez, isteni eledel,
Oly jó érzés, az égig felemel!
Szárnyaim növesztem, hatalmasra tárom,
Felrepít az égig örökifjúságom.
Illatos kenőccsel masszírozod testem,
Őrjítő a vágy: erős, szűnhetetlen.
Csókod édes íze, halandó létemmel,
Tussal mártogat, majd ír a véremmel.
Mézízű nektárod tőlem nem sajnálod,
Vágyam korbácsolod, mindig ezt csinálod.
Ambróziát leheltél ajkaddal ügyetlen,
E pillanattól fogva halhatatlan lettem!