Főnix parazsa

Balzsamos éjszakák, halhatatlan nyarak,
opál rózsakvarcok - örök reményeink,
évekig mosta és fényezte a patak,
messzire ragyognak tiszta erényeink,

gyöngysort fűztél nekem és nyakamba tetted,
hajamba kötöttél bíborszín szalagot,
szépen belefontad a megnyugvást, csendet,
éheztem - te mindig adtál egy falatot,

hajnal tündökölt egy cseppnyi gondolatban,
csillaggyűrűt húztál az ujjamra - értünk,
tüllábrándom azúr, lágy, nem-gombolatlan -
gyönyörkelengyében olvadt össze énünk,

reszkető testemen holnapselyem lettél,
jövőparazsánál üldögéltünk szótlan,
minden alkonyatkor retinába vesztél,
folyvást ittad szavam - nem maradtál józan,

részegülten tűrted minden rezzenésem,
lángra gyúltál menten, aztán porrá égtél,
Főnix-kegyelemmel vágytad reszketésem
lángrózsák szirma közt - Istenadta fénynél.