hűséggel

Halkan csukd be az ajtót,
egyszerû itt minden és szegény,
egy szék, várj leporolom, ülj le,
illedelmes vagy, szoknyád simítod
térdeden, jól-nevelt mosolyod
viseled és halk vagy, és figyelsz.
 
Szeretem tekinteted,
ahogy szavaimra reagál,
néha szememben nézve megáll,
és elmosolyodsz, simogató mosoly,
a mindig komoly idõt oldja fel,
ne törjük meg a csendet.
 
Mivel kínáljalak?
Látod, üres az asztal, egy pohár,
üresen koccan az is, szégyenlem,
ne nézd, mit viselek, ócska gönc,
itthonra jó, majd levetem,
takarva a szakadásokat.
 
Feküdtél már földön matracon?
Most húzódj mellém, nevess velem,
oldd fel zavarom, kínos ez nekem,
neked is, csavargó világba
csöppentél, én világom,
osztozol rajta velem?
 
Hajtsd a ruhád a székre,
vigyázz, ne essen a földre, piszkos,
nincs nõ, ki takarítana, fõzne,
emberként kezelne, talán még a
férfit is látná,
s együtt ébrednénk.
 
Eljöttél.

"Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"
Elmondom hát néked milyen vagyok,
ismerj meg, milyen ha szemem ragyog,
s milyen ha kéken könnyek fénylenek,
milyen, ha álmomban is szeretlek,
s milyen ha bennem a harag ébred.

Milyen ha felettünk a nap ragyog,
milyen ha este elülnek zajok,
milyen mikor szerelmet énekelsz,
milyen az mikor magadhoz ölelsz
ha az ajtó mögöttünk záródik,
egy csodálatos nap formálódik,
az élet végre valót álmodik.

Milyen vagyok? Lassan már megismersz,
csendes, őszinte, hisz ezért szeretsz,
érted élek, s nem félek meghalni,
de veled, érted akarok élni,
az örök kék-zöld gyémántba vésve,
együtt, tudjuk, soha nem lesz vége,
együtt egymásért, Isten kegyelme.

Te ismersz, nincsenek rólam szavak,
beszél kezem mikor simítalak,
beszél a kezem ha megölellek,
beszél a lelkem, testem - szeretlek,
egymásban létezünk, nincs már titok,
örök-veled, ébren s ha álmodok,
fogd meg kezem, várnak a holnapok.

Minden a Blahán kezdődött,
(hol soha nem jártunk),
ahol léptünk mögött
galambok riadtak a koszos
beton fölé s a lépcsősor
ontotta ki a metróból
a hétköznap megfáradt
embereit a friss tavaszba.

A Ferenciek terén köszöntött
minket Isten, fényt felejtő
árnyékokkal egy templom falán,
csúnya nézésű öregasszonyok
között, mikor szád kereste a
szám és imánk szavai mártóztak
szenteltvízbe, hogy Istenhez
tisztán jussanak el.