hűséggel

Percekkel mért minket az idő tegnap,
fukar kézzel adta, gonosz volt velünk,
irigyelte, hogy egymásnak születtünk,
fáj, hogy a távolság ma még határt szab.

Egy ölelés, egy csók, egy simogatás,
ennyi jutott, s indult az idő vissza,
ma még messze fénylik fel az éjszaka,
de lesz holnap, lángtenger már a parázs.

Erőt adtál talpra állni, életet,
hitem hoztad a jóban, kezem fogod,
veled élem meg az igaz szerelmet.

Őszinteség, hűség, már nem csak álmod,
együtt járjuk be a létezésünket,
sorsom a lelkedben, lelkemben sorsod.

egy szép szerelmes verset ígértem
és látod szavam megszegtem,
mert hiába kerestem szavakat,
hiába volt meg az igyekvő akarat,
máshol járt a lelkem
itt voltál

(velem)


megzavartál,
csak mosolygó szemed láttam
s valami csodára vártam, hogy
érintésed is érezzem
rám hullott a sötétség
holnapra talán
kicsit megnyugszik a vágy
és szavakat találok

(hozzád)

itt vagy - velem
ebben a friss tavaszban, a reggelből izmosodó napsugárban,
a hajnali harmatcsepp csillogó játékban, szemem színe most égszínkék,

te vagy
ételem íze, italom ereje, meleg takaróm a tél-hideg fagyban,
tavaszi szellőm, nyári viharom, felhőkkel játszol, a világ a tiéd,

te leszel
a megváltás, menedék utolsó pillanatomban, mikor tovább már nincs,
te leszel imám, ha oltár előtt térdelek, Isten helyett előtted,

itt leszel
mikor elpusztul világom, semmivé válok, te maradsz az egyetlen kincs,
ha kezem fogod, ha hozzám bújsz, nem lesz senki ki engem legyőzhet,

itt vagy - velem

Fogadj el olyannak amilyen vagyok,
így, hogy néha ok nélkül is lázadok,
"érted haragszom én és nem ellened",
hisz élet nekem nem létezik csak veled.

Én Szép Szerelmem, most nincs más dolgod,
mint nékem eltáncolni a tűz-táncod,
dolgod sem több, sem kevesebb, csak annyi,
tudni egy őrültet őrülten szeretni.

A hűség nem gipszkarton reliefbe vésett
térkitöltő ciráda - hegyről hasadó szikla
márvány testébe ujjunkkal mart valósága
hitünknek, mikor a másik becsületét védjük
az őszinte szóval és tettekkel, mikor
ölelésünk nem csak testünk simuló máza,
életünk vele adjuk. lelkünk igaz fohásza.

A hűség nem divatos szó a betűkből szövött
szóképek a szépen kazlalt friss vágású
vallomások között, a hűség önmagad vagy,
mikor még a gondolat is fogva tart,
hogy szerelmed igaz-e, vagy csak egy
futó kaland a tettek izgalmas mezején,
mikor a holnapot a tegnapi eskükre építed.

A hűséged a létezésed, a pörgő múlt-emlékek
felvillanó lapjai enyésznek benne semmivé,
a jövő álca-igéretei hamvadnak pernyévé,
örökké kezedben érzed kezét, hangját hallod,
karja fonja át derekad, s kettőtökre simulnak
az est bóklászó árnyai a kiteljesedésben,
a hűséged a mád, s kettőnk álmodó jövője.