hűséggel

Ha a gondokban elvesztél,
ha csak keserűség a ma,
ha jó szóra vársz és felelnél,
gyere, hajtsd fejed a vállamra.

Ha kialszanak a fények,
és színek pusztulnak fakulva,
gyújts lángot, még élsz, még élek,
gyere, hajtsd fejed a vállamra.

Ha szemedben szivárvány könnyek,
és nincs ki fájdalmad nyugtassa,
akkor mutass utat a közönynek,
gyere, hajtsd fejed a vállamra.

Ha vad vihar dúl körötted
bújj hozzám, bújj két karomba,
kitisztul majd az ég fölötted,
gyere, hajtsd fejed a vállamra.

Ha imád hiába mormolod,
ha elhagy Istennek a világa,
érezd, biztonság ha kezem fogod,
gyere, hajtsd fejed a vállamra.

Csípőd íve tart fogva, ahogy combjaid közé rajzolja
az árnyakat, s kezemben dobban szíved melled alatt,
szirmokat szór meztelen testedre, hajad borzolja
a kószáló szél,

mosolyogsz, smaragd szemed nevet, kezed keres,
most testünk beszél, simuló bőrünk lángolva izzik,
nem kell a józanság, szálljunk égig, jöjjön őrület,
virág vagy, kinyílsz, befogadsz.

Ki vagy, mi vagy nekem?
Szeretőm? A magányos éjeken
bársony puha fekhelyem?
Ölelő karod a párnám,
csípőd íve a lepedőm?

Életető vizem?
Hűsítő korty a nyár-melegben,
amikor nem tűrjük ruhánkat,
s lázzal keressük a hűvös szobákat?
Ahol lángokat gyújtunk egymásban.

A hajnali napsugár?
Mi álmot űzőn tavaszi felhők között
virágot s világot ébresztőn jár?
Az esti nyugtató alkonyat?
Mely magához öleli fáradságunkat,

Az álmokat hozó éjszaka?
Mi csillagokat gyújt szemedben,
dalokat dúdol lelkünkben
és tested-testem a paplan
a hajnal hűsében.

Egy hang vagy a madarak dalában?
Egy lágy szonett a szavak
furcsa világában, ahol testünk
az ölelkező rím,
a tercinák jambusa.

A coda vagy létezésemben.

Azt mondod őszintén, azt mondom őszintén,
érintés fut a meztelen test gerincén
mikor sántít a szó, vagy fáj a hallgatás,
az is hazugság, szétfoszlik a szép varázs,
titok - ha létezik - az igazat bántja,

a titok benned méreg, léted gyilkolja,
Te engem siratsz, emléket mos majd a könny,
s úrrá lesz rajtad (könnyebb lesz úgy) a közöny,
rájössz, hogy csak egyetlen ember létezett,
ki őszintén, az életével szeretett.

Csak hallgattam, s te feleltél, mert bennem
olvasol, s mint nyitott könyvet, lapozol.
Miért, hogy jobban ismersz, mint önmagam?
Bántalak, mosolyogsz, s nem tiltakozol.

Néha rossz, rossz vagyok, mégis szemedben
jónak látom magam, emberként veled,
és ezt köszönni tudom, hálásnak lenni,
hogy én, csak én lehetek a kedvesed.

Hullámzó időben távol vagy közel,
de mégis mindig itt velem, furcsa ez,
rólad álmodom, közel-napot várom,
régi hangok, szépen szól ez a lemez.

Tegnap volt vagy holnap történik velünk
az a csoda, amiért találkoztunk?
Nevess most velem, ugye furcsa eset,
mi ketten mindig egymásról álmodtunk.

Halandónak születtem, s halhatatlan
lettem melletted, csodákra vagy képes,
s együtt talán még többre, hiszen tudod,
csodálatos, ha két ember szerelmes.