IGAZ

Haza
petruchio•  2018. február 1. 14:24

Kaláka irodalmi folyóirat 2018 február

Megjelent a Kaláka irodalmi folyóirat 2018 februári száma, sok szép írással.

http://kalaka18februar.homestead.com/index.html

benne egy versemmel tőlem is


Tiszai P. Imre

A keletinél - 2015-ben

Furcsa volt a nyárhőségben a kendő,

stóla fejen-vállon, talpig a szoknya,

asszonyok, némán, csak a szem könyörgő,

mellét adja, gyermeke kéri sírva.

Férfiak, szemükben daccal, haraggal,

szemben rendőrsorfal, csarnokban vonat,

állnak, utak lezárva - akarattal,

bűnünk, mi rajzolunk rátok rácsokat.

Fekete egyenruha, alkohol gőz,

skandált szavak, banda, lelket fertőz,

mások ételt, italt adnak, magyarok.

Férfiak, nők, gyermekek, makacsok,

élni akarnak, emberhez méltóan,

álltam, mások helyett szégyelltem magam.

petruchio•  2018. február 1. 07:49

Magyarnak lenni


Ahol két magyar együtt van
az már egymást üti, marja,
legyen akármilyen nagyon gazdag
sunyiban egymás zsebét lopja.

Övé talán a világ legjobb nője,
mégis mindig a másikét akarja,
ha jobb a kocsi a szomszédban
hát mind a négy kerekét kiszúrja.

Sztálingrádban védi meg hazáját,
minek piszkolná be a honi tájat,
leküzdötte valahai "sógorságát"
ma meg sír utána, de csak ríhat.

Mátyás óta nem állt jó oldalon,
tülökké verték már az orrát
és hová lett a szittya birodalom?
Megtalálod határon túl - odaát.

Kossuth, Deák, Széchenyi és sok
nagy férfi építette ezt a hazát,
most már liliputi sunyi politikusok
rakják röhögve ránk az igát.

Te meg húzzad Magyar, ez a dolgod,
összefoghatsz, mással mások ellen,
újra földig fog nyúlni az orrod
ebben a hazug hazaszeretetben.

petruchio•  2018. január 24. 09:45

VÁRAKOZÁS - újra főmoderátor

Már nincs versem ami ne futna egy kőrt a főmodrátornál

föld alatti kezek

szegecselt sínek kattognak korhadt
vagonok alatt, bányászváros,
tárnákba zárt ötvenes évek,
csonkolt kezű nyugdíjas bányászok bámulnak
a világra, fűtetlen sorsuk felnyúlik
az égbenyíló toronyházak télikertjeibe

december, fekete egyveleg,
a kosztól szegélyezett utak mentén
mentő visít, hajléktalan árnyék-
sors a járda peremén,
eltakarítják,
a belvárosban nincs helyed,

a te világodban kell megdöglened, ahol
az összefirkált házak falait
a jéghideg szelek egyengetik.

petruchio•  2016. október 6. 17:18

1849. október 6.



Legyen egy kupában, avagy pohárban,
nincs koccintás, a kéz nyugszik, nem mozdul,
törvény ez a magyar ember honában,
az októberi felhőkből könny csordul.
A szél himbál magyart, fejek kötélen,
egy ország térden, sörözget az osztrák,
túl már szabadságon, túl az életen,
rossz lelkek kegyetlen jövőnket írják.
Csendes estékben a magyar szomorú,
bort iszik, vöröset, színe mint a vér,
hol a függetlenség, sorsa sanyarú,
hazát épít mégis, kegyelmet nem kér.
          Rég volt, igaz, és a tisztelet örök,
          hősökről szólnak ma is a porló rögök.

petruchio•  2016. július 23. 17:37

Nem publikálható

Nem vitát akarok generálni, Isten mentsen tőle....csak kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy vajon az elutasított versem szerintetek miért sérti a fiatalkorúak világát? A Balaton sound résztvevői például meglepődnek rajta és bűnökre csábítaná őket?...
Utána néztem, két antolóbiában és egy folyóiratban jelent meg eddig, érdekes módon ők inkább a versek minőségével foglalkoztak. Természetesen a megjelenések ingyenesek voltak. Köszönöm, ha elolvassátok.

Kedves petruchio!

A Poet.hu látogatói között nagy számban vannak a fiatal korosztályból is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az oldal számukra is megfelelő tartalmat biztosítson. Ennek érdekében sajnos nem áll módunkban közzétenni felnőtteknek szóló, erotikus műveket, ezért az alábbi versedet sajnos el kellett utasítanunk.

Oly korban élek én e földön

Oly korban élek én e földön,
mikor a csecsszopó anyja mellét marja
még pár csepp sovány tejért,
hogy a holnapba ne éhen álmodja magát,
ne kínban írja kezdetektől gyermekkorát.

Oly korban élek én e földön,
mikor anyja húsából etetné gyermekét,
ne haljon éhen, de csontra fogyva
már élő-halott, mozdul még, dolga van,
reményt álmodik, hinni akar a holnapban.

Oly korban élek én e földön,
mikor az út mellett anyák állnak,
mikor stricikké válnak a munka nélküli
apák, mikor az utcán fejet lehajtva járunk,
mert tehetetlenül a csodákra várunk.

Oly korban élek én e földön,
mikor a fűtetlen szobákban szerelmek
fagynak nulla fokra, a combok tárulnak,
megszokott mozdulatok, aztán boldogtalan
éjszakába bújnak, tetszhalott álomtalan.

Oly korban élek én e földön,
mikor József Attilát mondani snassz,
Ady csak egy paraszt, Radnóti meg zsidó,
mikor magukat dicsőítik a most gazdagodtak,
kik más zsebéből lopva köteteket kiadnak.

Oly korban élek én e földön,
mikor mercsóból lép elő a nyolctagú család,
és sorjáz a szoc-segélyért, aranylánc
a nyakban, kosz a gyerekeken, nem számít,
az úrnak fusson a szekér, és legyen ami kábít.

Oly korban élek én e földön,
mikor nagyon halk a jó szó és süketek
a fülek, talán látod, hallod, felfogod,
de a rossz hangulatod egy whiskyvel
szétcsapod, menjen a gond - békével.

Oly korban élek én e földön,
mikor a halottak a legboldogabbak,
élni büntetés ennek a hárommillió
koldusnak, vajon mikor néz le ránk Isten,
mikor tüntet el minket a végtelenben?