gyermek

Klottgatyában szaladgáló mezítlábas gyerekkor indult útnak valamikor
  a kertvégében álló göcsörtös ág-bogas öreg birsalmafák alól,
  s rohant az ismeretlenbe, átgázolva az óvatosságra intő tanácsokon,
nem nézve az intelmeket az árokszélre ültetett tiltó táblákon,
csak szaladt az ismeretlenbe, caplatva a futó zápor verte sarat,
nem hallva a bölcs öregség által irigyen megfogalmazott tanácsokat,
  s ha bírál egy ráncos arcú fogatlan száj, dacol a lélek.
  Üres zseb fizet, semmi sem szab gátat a lendületnek!

Elrohan az élet.

Kipusztultak a birsalmafák, dudva verte fel a virágzó kertet,
felült az idő egy korhadt ágra, nem szól, némán méreget,
nem firtatja mit tettél és miért, szitkot se szór rád. minek,
megállsz, pőrén várod az őszi hideg esőket, a fagyott telet,
klottgatyád is szétszakad,
életed is elmarad,
ennyire telt.

"Sunt lacrimae rerum"

A csontokból főzött enyv tűnt el,
vagy az osztályon aluli fa száradt
bele a múló időkbe?
Nem tudom, csak éreztem, hogy
a fiók lágy siklásában nem áll meg,
szétesve landol a szőnyegen és
tartalma mint szemétkupac terül szét.
Mellé zöttyenek és találgatom mi és
honnan került az emlékek ósdi boltjába,
mit cipeltem magammal fölöslegként
a mába, s tovább, a holnapba.

Érintésre porló pitypang koszorú,
a szandai réten fonta első szerelmem
csuklómra, színe tán sárga volt,
elvesztett szüzességét fonta bele
vérvörössel, de már csak az erdőszéli
szomorú-füzek őrzik titkunkat,
ki tudja mi van vele,
ötvent éve külön járjuk utunkat.

Kávéskanálról fénylik a vakrozsda között
a pécsi Nádor cizellált neve,
Egy vonatjegy, hátulján Fradi-Újpest
hat-kettő, törzsvendégként Pesten, ha
otthon játszott a csapat én ott voltam,

És néha örülve, de inkább szomorún,
pakolgatom tovább "kincseim",
régi pénzek, egy "bélás" min komplett
reggeliztem, egy "petőfi", elég volt egy
izgalmas éjszakát ígérő, élőzenés
presszó randira, /még borravalóra is futotta/.

Nem válogatok,
minden megy egy másik fiókba,
mert ezek is én vagyok,
jó érinteni őket,
átélni a valaha volt pillanatot,
együtt létezni a múltidővel.

Valahol talán még ott kullog mögöttünk
az a kisgyerek aki a szomszéd kertjéből
lopott gyümölcsöt, aki ifjúként félve
lépett elő a gyermeki biztonság csendjéből,
és lassan átlaggá vált a senkik között

játékaink a kamra mélyén pihennek,
ha még léteznek, minket már nem érdekelnek,
labdánkról ellopták a pöttyöket,
és az ugró-kötelet is más dobta a polcra,
az üveggolyók szétgurultak, szétfoszlott
a szivárvány az egünkben, szürke felhők
futnak északnak esőket hagyva hátra,
kisvasutunk megállt, görbe sínek,
törött jelzők, széthullott állomás,
a műfű színtelen, egy merev kép, csata,
ki tudja melyik háború, véget sem ért,
az ólomkatonák még fáradtan menetelnek,
majd egyszer megpihennek ha béke lesz,
mi pedig felnőtté válunk.

Valamikor ezerkilenszáznegyvenhét őszén eldőlt, hogy egyszer megszületek és nem zigótaként végzem egy unott s már impotens nőgyógyász spatuláján, hogy aztán gázolajjal lelocsoljanak egy koszos tepsiben, belekeverve a csonkolásokba és megadják nekem a lehetőséget a mennybe szállni - igaz mikroszkópnyi méretben.

Kilóra mértek ki, úgy véresen üvöltve ötöt nyomtam, anyám velem üvöltött, ő a fájdalomtól, szétszaggattam, kínjában üvöltött, sose bocsájtotta meg, aztán mégis felnőttem, ítélje meg az ég, hogy ember lettem-e, vagy maradtam egy evolúciós félkész, selejtes termék, mit Istennek már nincs kedve befejezni.

A kartográfia rajzolt kőrbe, s lettem lelkes polgára - minek is? - már régóta nem tudom követni a történelem hamisítás új és új oldalait, de nem is érdekel, a gumibot suhogó hangját ott a Petőfi szobor árnyékában még ma is hallom, s érzem a kékparoli verte hurkákat - ma már nincs "tetleg", némán öl a politika.

Extrém koktél lett nekem a létezés, Freddy Mercury mássága mellbe vágott, vissza a Hey Judy-hoz?..vagy Németh Lehelhez?..vagy legyen a haus? Na, nem. Soha nem ismerkedtem a kábítással, se por, se más, kábítottam én önmagam, míg bele nem szédültem egy olyan álomvilágba miből nem létezik soha kilépés.

Nem érdekel merre indul a mozgólépcső velem, lehet az Istenek is saját zsebre dolgoznak - korrupciós mennyország-pokol maffia - , nem számít, ha felfelé indul a kattogás, akkor Isten leszek, ha lemegyünk a legmélyebbre akkor reszkesen Lucifer, személyi csere lesz - én itt is az ördög vagyok.

Az őszt szeretem, elheverni a fűben és bámulni
az eget, a vonuló felhőkbe képzelni egy képet,
a fák alá bújó árnyékokat magamra húzni,
és hallgatni madarak beszédét, amit értek is,
sőt, mikor a szúnyog bocsánatot kér, hogy neki is
ennie kell, majd óvatosan szúr, én rámosolygok,
és nem csapom agyon,

a tavasz zavar, túl sok a hang, a nekibuzduló
nap szemgolyó rontó fénnyel támad, millió bogár,
a virágok szépek, de a melléjük települő gazok
árokszéli világa taszit, nyomaszt a hirtelen
lendület, nem enyém,

a nyárban szenvedek, a csöpp árny elenyészik
a hőhullám hengere alatt, vizek imbolyognak
az égig, tán Isten lop magának anyagot, hogy
letusoljon, új ízek, gyümölcs csodák, de a piac
riaszt, csörgő fillérek mit sem érnek,
nagyokat nyelek,

jégszívű december, január, február lehelete
lelkemig hatol, megfagyok, egyszer majd a
jéghideg szobámban nem lesz ébredés, utolsó
tél jön, még te sem tudsz ébreszteni suttogó
hangoddal, s nem lesz válasz a kimondatlan
kérdésekre, hallgatunk.