Életed

Fényre ébredve sírsz emberpalánta,

csecsszopó ösztönöd cuppog a mellen,

pici szád hagy tej-nyomot a kebleken

és készülsz egy hosszú, hosszú futásra.

Botlasz bár, utad néha meglepetés,

aztán erőd, hited győz és boldogság,

jóság, néha gonoszság, vagy épp gazság

mi neked jut, de nincs hová menekvés.

Sorsod mit rád szabott, azt mind megéled,

fények vakítanak és hangok szólnak,

fülsértő jajkiáltások, míg csended,

az örök nyugalmad, békét nem teremt

és egy végső sóhajjal elbúcsúzol,

néma, sötét világ jön, végső naplement.