LANGOLIEREK*

Egy zökkenése riadt fel. Az őszi nagy esők itt a dombok között alaposan kiharapdálták az út szélét, az olcsó murva-kátrány keverék hamar megadta magát.
Oldalra nyúlt, a kezét kereste, de csak az anyjának vásárolt TESCO-olcsóságokkal megpakolt nagy utazótáska akadt a kezébe. Furcsa volt, hiszen látta maga mellett. Látta a mosolygó arcát, mint mindig ébredésnél. Érdekes ez. Nem szeretett mosolyogni, el is mondta, hogy inkább mindig komoly, de vele bizony mindig mosolygott ha nem éppen nevetett. Szerettek nevetni együtt és tudtak is mindenen. Néha könnyezve, de mindig egymásnak örülve. Furcsa volt, hogy hirtelen eltűnt mellőle. Szinte a hangját is hallotta - mint bármikor ha mellette ébredt:

- Kicsi lány, mit álmodtál? Hol az első csókod Kedvesem?

Hát tényleg álmodott akkor csak az előbb itt a buszon. Persze, hiszen csak holnap fog utána jönni. Szétnézett a buszon. Munkában megfáradt arcok, bóbiskoló emberek, nyűgös kisgyerekek, alig páran.

Nézte ahogy a fények futnak a jármű előtt. Hét órára járt az idő, az óra visszaállítás miatt már sötétedett. Az éjszaka harapdálta a világot. Bokrok, fák villantak a fénycsóvába és váltak semmivé egy pillanat alatt. Egy régi film jutott eszébe: LONGOLIEREK, amik falták a világot. Összerázkódott. Rossz érzése támadt.

*
Pontos időben - fél nyolc után két perccel - érkezett a falu hangzatosan "autóbusz pályaudvar"-ának nevezett buszfordulójába. Döccenve állt meg az öreg busz, sziszegve nyíltak az ajtók.
Ahogy a lépett le a lépcsőn majdnem felkiálltott. Ott állt ő, mosolyogva nézett rá. Ahogy cibálta a szűk járaton a súlyos táskáját végig az arcát nézte. Ilyen még nem volt. Mindig ő várt rá. Hogy került ide?
Lelépett a vörös díszburkolatra, amikor megremegett a kép és csak az üres padok voltak előtte. Levágta a táskát a kőre és megdörzsölte a szemét. Úgy látszik az utóbbi napok feszültsége játszik az idegeivel.

Vagy csak a LANGOLIEREK működnek gonosz módon?

*

Anyu háza nyolcszáz méterre volt. Nem hosszú út, máskor szinte szaladva megtette, de most fáradt volt. A parknál úgy érezte, hogy egy percre le kell ülnie egy padra a templom előtt. -Te jó ég - nevette el magát - ez meg, hogy lehet. Ő ült ott és ránevetett. Nevetett rajta, hogy a táskájával kínlódik. - Na ezért kapni fogsz - szólt hangosan.
A harang kondulása ráztam meg a levegőt, a fákat, őt magát is....és a kép szétesett. Csak a szépen lakkozott üres pad állt előtte. Megijedt. Ennyire ki van merülve?

Vagy tényleg a LONGORIEREK falják körülötte a világot?

*

A cukrászda még nyitva volt. Párszor ide beültek - jó volt a fagylaltjuk. Nevetve számolgatták mire elég a kis pénzük. Izzadt a nehéz táskát cipelve. Belépett.
A fiatal kiszolgáló srác a pult mögött bóbiskolt. Üres volt a fogyasztó-tér.
De nem is, hiszen Ő ott ült a sarokban . Mosolyogva intett felé és az asztalra mutatott ahol két púpozott kehelyben álltak a nyalánkságok. - Honnan ennek ennyi pénze? Na majd kifaggatom és összeszidom miért költ ilyen sokat - persze tudta, hogy nem fogja összeszidni. De azért egy pici pofont lekever neki, mit bujkál így előle.
A pultnál megszólalt a srác:

- Hová-hová hölgyem? Itt van kiszolgálás. Mit adhatok?

Megtorpant. A cukrászda üres volt. Ketten voltak a sráccal. Senki más.
Csak intett fáradtan és vonszolta kifelé a táskát.

LANGOLIEREK?

*

Befordult a Diófa utcába. Már nagyon elfáradt. Félt. Furcsán érezte magát a kihalt utcában. Nem értette miért képzeli maga mellé Őt. Nem tudta mi történik. Mindig realistán tudod gondolkodni. Most mintha nem önmaga lenne. Valami történik amiben ő is szereplő, de nem ért belőle semmit sem. Mi történik?
Mintha a diófák lenyúlnának az ágaikkal és simogatnák. Ez lehetetlen. Felnézett. Méterekkel fölötte mozdulatlan ágak, még szellő sem rezdül. Néhány levél pattanva válik le az ágról és keres magának helyet a járdán vagy a szépen karbantartott árokban.
Már vágyta, hogy a "közös ágyukban" megpihenjen - igaz ma még csak egyedül - de holnap már Vele. Igaz anyja kitiltotta, de mégis engedte, hogy újra eljöjjön - talán utoljára? Nem, az nem lehet. Úgyis el fogja érni, hogy jöhessen.
A hidegtől reszkető kézzel kereste elő a kertkapu kulcsát. Persze a kis-táskája alján volt.
A tuják mellé érve felnézett az égre. Furcsa volt a sok-sok csillag, középen a telihold - mint "akkor" éjszaka. Mi történt? Az előbb súlyos eső-felhők borították az eget. Lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta újra csak a sötétség borult rá.

Tényleg léteznek a LONGOLIEREK?

*

A házba belépve felkattintotta a kapcsolót és a spórolós fényben - a táskát ledobva a konyha előtt - fellépett a két lépcsőn az ebédlőbe és balra az anyja szobájába lépett.
Feküdt az ágyon, a TV-t nézte, illetve szokása szerint bóbiskolt. Riadtan ébredt amikor óvatosan megsimította az arcát. Ijedten nézett rá. Erőlködve igyekezett felkelni, segített neki:

- Szia Anya! Jól vagy?

Az anyja furcsán nézett rá:

- Szervusz lányom. A telefonod elromlott?

- Nem. Ki volt kapcsolva. A család nem keres, mástól azon nem várok hívást. A "vele" telefon be van kapcsolva, de Ő meg valamiért nem hív.

Az anyja csak nézett rá. Valami sajnálat fénylett fel a szemében:
- Nem tudott a barátnőd elérni. Többször keresett. Aztán végül engem hívott.
- Miért? Történt vele valami?
- Vele nem..
- Akkor? Anya mondd már, mi történt?
- Ülj le lányom.
- Miért anya? Mi történt? Mond már! Félek.
Az anyja két kezébe fogta az arcát és halkan csak annyit mondott:
- "Ő" meghalt.

Csak állt. Remegett. Néma volt. Arcizma sem rezdült, csak könnyeit érezte ahogy folynak az állára. Megtántorodott, de aztán erőt vett magán:
- Anya. Most kicsit lefekszem. Fáradt vagyok. Kérlek, hagyj magamra!
Lassú léptekkel elindult. A kandalló csempéjén húzta végig a kezét. Csukott szemmel ment, vakon is látta hol jár. Automatikusan nyúlt a kapcsolóhoz, felkattintotta, de a szemét nem nyitotta ki. Leült az ágyra a nagy falitükörrel szemben. Ringatni kezdte a testét. Egy dalt dúdolt, halkan, fájdalomtól rekedten. Valamikor -egy pár lépést -erre a dalra táncolt vele. Csak egy simulás volt, csak épp hogy bőrük összeért - meztelen voltak.
Száján a hangok szűkölve törtek elő. Nem gondolt semmire, csak érzett. Minden sejtjében őt érezte.

Kinyitotta a szemét. Előtte a "földig tükör"-ben ott állt Ő és mosolygott és halkan ennyit mondott:
- Nyugodj meg Kicsim. Veled vagyok, benned élek. Szeretlek.

Felüvöltött:

- Rohadt LANGOLIEREK, öljetek meg engem is!

Zokogva dőlt el az ágyon - ott ahol mindig egymást keresték a zaklatott éjszakáikban.

*

A zsalu mögött furcsán, tisztán egy madárka éneke szűrődött be.

A világ haldoklott körülötte.

Hallotta a LANGOLIEREK undorító csámcsogosát, az Úr 2013 esztendejében Szent Mihály napján.

*
(Langolierek Steven King regényében az időt és teret "zabálják" fel)