prózák-preambulum

Sokszor emlegették. Nevetve, játékosan, évődve egymással. Nem telt el hét, hogy valamiről ne ugorjon be az a régi levél, ami egy rossz időszakban íródott mail-ben, mikor még nem éltek együtt - csak álmodtak róla. Ilyenkor a kinyomtatott lapocska előkerült az íróasztalfiókból, és a férfi ölébe ülve olvasta fel a pár sort:
„Kicsim! Kérlek, engedj el, kérlek, érts meg, és engedj el. Szavam adtam húsz évre, de nem bírom tovább így nélküled. Látod, megfojt a világ, csak vergődök, mint egy pária, meghúzódva a semmiben. Nem akarok így élni tovább. Kérlek, engedj meghalni. Könyörgök!”
Jót nevettek a régi elkeseredett pillanatok szülte pár mondaton. Átölelte a férfi nyakát, és száját a szájára tapasztotta. Szeretett vele csókolózni. Nem voltak fiatalok, de valahol az ifjúságuk jött vissza ezekben a pillanatokban. Ezek a pillanatok általában percekben, órákban folytatódtak: mikor mennyi idő volt.
Mindketten dolgoztak. Neki takarítások voltak - sokszor ketten csinálták, a férfit is megtanította már a mesterfogásokra ezekben a dolgokban, de ő is besegített a másik szervező munkájába. Egy szolgáltatónak intézte az előfizetőkkel kapcsolatos ügyeket, vagy éppen szervezett újabb előfizetőket. Nem dúskáltak a pénzben, de a kis kertes ház bérleti díját és a rezsit biztonsággal tudták vállalni. Általában - ha idejük úgy engedte - együtt végeztek mindent. A főzést, takarítást, mosást. A férfi jó tanítványnak bizonyult mindenben.
Ő is tanult tőle, a szép szavakat. Mindketten írtak: Vers, novella és regény. A férfi három regénye megjelent - pici jogdíj is került ezek után a számlájukra. Neki a verseskötetét rendezték éppen nyomda alá. Természetesen még össze kell rá spórolni a kiadás költségeit, mert a versekért nem álltak sorban az emberek.
Öt év telt el, mióta együtt éltek. Egyetlen hangos szó nem hangzott el közöttük. A korral járó kopások miatt hol itt, hol ott fájt valami mindkettőjüknek - a férfi tizenöt éves „előnye” több problémát hozott, de mindig mosolyogva ébredtek egymásnak örülve. Úgy érezték, hogy jutalmul kapták egymást a sorstól. Érdekes, hogy a szerelem nem változott a szokásos mély szeretetté, épp úgy lobogott a láng, mint mikor megismerték egymást, mint az első találkozásuknál, az első éjszakájuknál. Szokatlan volt. A sztereotip törvényszerűségek mást diktáltak volna, de hát vannak kivételek, úgy látszik ők azok voltak.
Egy januári hideg napon este nyolc körül a nő arra figyelt fel, hogy férfi furcsán félrebillent fejjel ül a széken és szaggatottan veszi a levegőt. Odalépett hozzá:
- Mi a baj? Rosszul érzed magad? Gyere, segítek lefeküdni és pihenj. Túl sok volt neked ma az, hogy egész délelőtt járkáltál hivatalról hivatalra. Nem is ettél délben. Gyere, segítek!
A férfi felemelte a fejét és ránézett. Szemében hála és szeretet volt. Halkan, erőlködve szólalt meg:
- Kicsim! Most már tényleg itt az idő, amikor el kell engedned. Úgy érzem nincs tovább. Tényleg elfogyott az erőm. Köszönök neked minden pillanatot, amikor szerethettelek és köszönöm azt a szerelmet, amit veled ismertem meg. Köszönöm az életet neked. De most már vége. Ne haragudj rám. Én maradnék, de azt hiszem nincs tovább.
- Csittttt! - Ez olyan varázsszó féle volt közöttük. Amikor valami olyanról szólt egyikük, ami a másiknak fájt, vagy éppen rossz volt mindkettőjüknek. Ilyenkor bármelyikük kimondta, hogy „csitt”, vége lett a „témának.” Mintha egy szót sem szóltak volna róla. Nagyon jól működött. Legtöbbször nevetve folytatták a beszélgetést ilyenkor.
- Hallgatsz el rögtön! Nem mégy te sehová. Megtiltom! Húsz évet ígértél és azt be is fogod tartani.
Három napig volt a férfi az intenzíven, azután két hónap kórházi kezelés, a végén a koszorúér szondás tágítása. Minden nap délelőtt, délután egy-egy órára benn volt nála, amikor már látogatni lehetett. Este pedig az ügyeletes nővér jóindulatán múlott, mikor ment haza. Ételhordóban vitte a kedvenc húslevesét, és mellé mindenféle finomságokat. Ő sokszor csak egy szelet kenyeret evett valami olcsó felvágottal, mert mindent a párjára költött a megfogyatkozott pénzből. Hiányzott este, amikor lefeküdt. Hiányzott a hozzábújás, ahogy a fejét a vállára hajtotta. Hiányzott éjszaka, amikor felriadt és nem tudott mellésimulni. Hiányzott reggel, amikor arra ébredt, hogy párja ül a heverő szélén és mosolyogva figyeli az ő ébredését. Ilyenkor maga mellé rántotta és csókolóztak egy jóízűt, vagy éppen még „tovább is léptek”.
Lefogyva vitte haza, de ragyogóan érezte magát a párja. Szinte megfiatalodott - még az ágyban is, pedig már a hetvenediket taposta.
Szép évek következtek. Fogytak a könyveik is. Nem szórhatták a pénzt, de a régen álmodott Korfui nyaralást végre össze tudták hozni.
A negyedik napon történt a baj. Az úgynevezett kishajós, egész-napos tengeri kirándulás egyik állomásán - egy varázslatos öbölben - fürödtek, amíg a parton a görög vendéglátók elkészítették a faszénparázson sütött húsokat, és kigörgették a hajóról az addig jégen hűtött boroshordót. Az egyenletes tengerfenéken egy alattomos gödörbe lépve csak süllyedt és összecsaptak a hullámok a feje felett. Arra eszmélt, hogy a férfi a parton csókolja, ami persze nem csók volt, sokkal inkább mesterséges lélegeztetés. Sugárban tört elő belőle a lenyelt sós víz, beborítva a férfi fejét. Erőtlenül próbált érte bocsánatot kérni, de aztán már mosolygott is, mert ezt hallotta:
- Csittttt! Nem csak én ígértem húsz évet, de te is, így aztán nincs menekülés Poseidonhoz, maradsz mellettem!
Visszamosolygott és halkan csak ennyit suttogott:
- Igenis. Kivételesen most neked van igazad, de először és utoljára.
Nevettek. Az útitársak megkönnyebbülten szóródtak szét mellőlük. A görög kapitány is azon gondolkodott, hogy jegyzőkönyvezze-e az eseményt, aztán legyintett egyet. Minden rendben. Minek dolgozzon?
Két csodálatos év következett. Szinte minden percüket együtt töltötték. Talán az életük lelassult kissé, de az egymásra figyelés, a szeretet - sőt a szerelem - még ugyanúgy érződött, mint régen. Vidáman iktatták „törvénybe”, hogy vannak kivételek - ők azok. Szeretett a kerti lugas alatt ücsörögni a férfi által eszkábált asztal mellett, az ormótlan nagy székek egyikén. Mennyire örültek, amikor elkészültek. Örültek, mert az övéké volt, maguk készítették, mint ahogy a kis házat is állandóan toldozták-foltozták. Tisztaság és rend volt mindenütt - és szegénység. Szegénység, de az a derűs fajta szegénység, amit egymás mellett talán észre sem vettek, mert mégis ők voltak a leggazdagabbak a világon, övéké volt a másik és önmagukat adták érte ajándékba.
Aggódott érte. Néha azt vette észre, hogy a férfi arcán a fájdalom fut át, de ha szembe fordult vele, akkor már mosolyt látott és azok a kék szemek huncutul csillantak fel. Sokszor végiggondolta, hogy miért nem valamikor fiatalon ismerték meg egymást? Jó lett volna - talán -, de ha a sors így rendelte, akkor annak célja lehetett. Vele megismert egy olyan érzést, amit előtte képzeletében sem élt meg. Mellette nő volt, mint még soha. Nem tudta megfogalmazni mit érez és a férfi sem. Sokat beszélgettek erről, de nem tudták szavakba foglalni. Tegnap este valahogy így folyt ez:
- Mit szeretsz bennem?
- Nem tudom… Talán azt, hogy létezel. És te bennem?
- Azt, hogy létezel, és nekem létezel. Nem baj, hogy öregszem? Szépnek találsz még?
- Öregszel? Dehogy! Fiatal kislány vagy. Egy fruska, aki első szerelmét éli. Nekem a legszebb vagy, az egyetlen nő a földön.
- És nekem az egyetlen férfi vagy. Szeretsz még?
- Szeretlek, azzal a szerelemmel, amit veled ismertem meg, ami csak a mi titkunk, soha senki rajtunk kívül nem ismeri ezt.
- Szeretlek. Épp úgy, mint amikor először öleltél magadhoz. Ezt a szerelmet mi teremtettük. Szeretlek.
- Szeretlek, kicsim.
Boldogan bújtak egymáshoz. Arcukon a ráncok mintha kisimultak volna. Mosolyogva néztek egymás szemébe. A kék szemek épp úgy tűzzel telve ígértek boldog perceket, mint régen. A férfi a szájára hajolt és a csókja ugyanaz volt, mint amit már ezerszer érzett, amivel nem tudott betelni soha. A csókjuk több volt, mint egy szeretkezés.

*

Tavaszodott. A hóvirágok nyíltak elsőnek, de a barkaágak rügyei is duzzadni kezdtek. A kertben a hófoltok egy reggelre eltűntek. Tervezgették, mit és hová ültetnek. Túl nagy területtel már nem akartak bajlódni konyhakertként, inkább a virágoknak adnak helyet, és a szép pázsitnak. Minden megvolt itt, amiről valaha álmodtak - talán csak a patak hiányzott a kert végéből, de a szomorúfűz a kertkapu mellett ott lógatta az ágait, alatta ott állt a pad, ahol nyári estéken egymás kezét fogva ültek, és nézték a csillagos eget.
Szombat volt. Két napra főzött minden hétvégén. Korán ébredtek. A férfival együtt megpucolták a zöldségeket, a krumplit a leveshez és a leendő rántott hús mellé köretnek. Valami süteményt is sütni fog. Talán zserbót - az ő kedvencét, a kedvéért. Ha ettek, mindig jó érzéssel nézte a férfit. Tudta, hogy volt időszaka, amikor szinte éhezett, kárpótolni akarta érte. Mindent elfogadott, bármit tett elé - egyedül a sárgarépa főzelékkel kapcsolatban közölte, hogy ha olyat kap, akkor világgá fog menni. De azt ő is utálta, így soha nem került az asztalra. A férfi megkérdezte:
- Kicsim, segíthetek még valamit?
- Nem. Most már ez egyemberes, csak láb alatt lennél.
- Akkor kimegyek a kertbe. Szeretek ott nézelődni. Ilyenkor újjászületik a világ. Jó látni.
- Menj! De vegyél fel kabátot, mert még hideg van és tegyél sapkát is! - Elnevette magát, mert tudta, hogy a párja soha nem vesz fel sapkát. Fiatalon büszke volt hollófekete hajára azért nem hordott, aztán meg már hozzászokott, és kényelmetlennek találta. A haja mára már hófehér, és alaposan megritkult, de mégis jó volt néha összekócolni. Szerette a fejét a mellére vonni.
- Rendben. Hallgatok rád. Ha nem azt tettem, akkor utólag rájöttem, hogy igazad van. Mi lenne velem nélküled?
- Na, mars a kertbe!

Bekapcsolta a rádiót. A Petőfi adón régi slágereket forgattak. Szerette a dallamos, romantikus zenét. Sürgött-forgott a konyhában, észre sem vette, hogy már két órája nem látta a férfit. Furcsa érzés kerítette hatalmában. Nyugtalankodott. Soha nem telt el ilyen hosszú idő, ha együtt voltak, hogy nem lépett mellé és ölelte magához, egy puszit ne adott volna az arcára, hogy ne „vallott” volna kedvesen újra, és újra szerelmet. Nyugtalan lett. Félt. Nem tudta mitől, de félt. Felkapott egy kabátot magára, és egy szál papucsban szaladt a kertbe. A férfit sehol sem látta. „Egy helyen lehet - gondolta - a fűz alatt a padon ülhet.”
- Na, majd össze fogom szidni, mert ebben a hidegben ne ücsörögjön ott.
Sietett, ha nem is összeszidni, de gyorsan beterelni a házba.
A férfi valóban ott ült a padon. A hátát a fának vetette. Kezét a térdén nyugtatta, egyikben pár szál hóvirág. A fel-feltámadó szél kócolta ritkás ősz haját. Arca hófehér volt - vagy talán inkább halott-fehér, csak kék szeme világított szinte természetellenesen, nem váltott fakóra.
Megállt előtte. Nézte. Nem gondolkodott. Nem tudott gondolkodni. Érezte, hogy könnycseppek gördülnek az arcán. Csak nézte. Aztán lassan odalépett a padhoz és leült mellé. A vállára hajtotta a fejét, a kezét markába fogva melengette és halkan beszélni kezdett:
- Becsaptál, kedvesem! Húsz évet ígértél, és nem tartottad be a szavad. Becsaptál! Így tartod be az ígéreted? Ki fogja nekem az ágyhoz hozni a reggeli kávém? Ki ad nekem reggel egy napindító csókot, ki ad majd jóéjt puszit? Ki fogja dicsérni a főztöm? Ki fogja nekem azt mondani, „Kicsim, te vagy a világon a legszebb”!? Miért hazudtál nekem, kedvesem? Követelem a húsz évem, az az enyém, megígérted!
Mosolyogva sírt. Hangtalanul, csak a teste rázkódott a fájdalomtól. Egy puszit adott a férfi hideg ajkára és suttogva szólt hozzá:
- Menj, kedvesem, megbocsájtok, de várj ott rám, és semmi angyalka ne kerüljön az utadba. A hűség a mi kincsünk. Nem engedlek el, csak kicsit most majd „nélkülem-nélküled” kell élnünk. Nem sokáig. Érzem. Tudom. Hiszem. Ne szólj semmit! Érted? Ne szólj semmit! Hallgass!
Már zokogott. Azzal a kétségbeesett fájdalommal, amit csak a halál jelenléte válthat ki a lélekből - és rákiáltott a férfira:
- Hallgass! Érted? Csitttttt legyen! Csitt! Csitt! Csitt… kedvesem… én szép kedvesem… csitt legyen!

Egy zökkenése riadt fel. Az őszi nagy esők itt a dombok között alaposan kiharapdálták az út szélét, az olcsó murva-kátrány keverék hamar megadta magát.
Oldalra nyúlt, a kezét kereste, de csak az anyjának vásárolt TESCO-olcsóságokkal megpakolt nagy utazótáska akadt a kezébe. Furcsa volt, hiszen látta maga mellett. Látta a mosolygó arcát, mint mindig ébredésnél. Érdekes ez. Nem szeretett mosolyogni, el is mondta, hogy inkább mindig komoly, de vele bizony mindig mosolygott ha nem éppen nevetett. Szerettek nevetni együtt és tudtak is mindenen. Néha könnyezve, de mindig egymásnak örülve. Furcsa volt, hogy hirtelen eltűnt mellőle. Szinte a hangját is hallotta - mint bármikor ha mellette ébredt:

- Kicsi lány, mit álmodtál? Hol az első csókod Kedvesem?

Hát tényleg álmodott akkor csak az előbb itt a buszon. Persze, hiszen csak holnap fog utána jönni. Szétnézett a buszon. Munkában megfáradt arcok, bóbiskoló emberek, nyűgös kisgyerekek, alig páran.

Nézte ahogy a fények futnak a jármű előtt. Hét órára járt az idő, az óra visszaállítás miatt már sötétedett. Az éjszaka harapdálta a világot. Bokrok, fák villantak a fénycsóvába és váltak semmivé egy pillanat alatt. Egy régi film jutott eszébe: LONGOLIEREK, amik falták a világot. Összerázkódott. Rossz érzése támadt.

*
Pontos időben - fél nyolc után két perccel - érkezett a falu hangzatosan "autóbusz pályaudvar"-ának nevezett buszfordulójába. Döccenve állt meg az öreg busz, sziszegve nyíltak az ajtók.
Ahogy a lépett le a lépcsőn majdnem felkiálltott. Ott állt ő, mosolyogva nézett rá. Ahogy cibálta a szűk járaton a súlyos táskáját végig az arcát nézte. Ilyen még nem volt. Mindig ő várt rá. Hogy került ide?
Lelépett a vörös díszburkolatra, amikor megremegett a kép és csak az üres padok voltak előtte. Levágta a táskát a kőre és megdörzsölte a szemét. Úgy látszik az utóbbi napok feszültsége játszik az idegeivel.

Vagy csak a LANGOLIEREK működnek gonosz módon?

*

Anyu háza nyolcszáz méterre volt. Nem hosszú út, máskor szinte szaladva megtette, de most fáradt volt. A parknál úgy érezte, hogy egy percre le kell ülnie egy padra a templom előtt. -Te jó ég - nevette el magát - ez meg, hogy lehet. Ő ült ott és ránevetett. Nevetett rajta, hogy a táskájával kínlódik. - Na ezért kapni fogsz - szólt hangosan.
A harang kondulása ráztam meg a levegőt, a fákat, őt magát is....és a kép szétesett. Csak a szépen lakkozott üres pad állt előtte. Megijedt. Ennyire ki van merülve?

Vagy tényleg a LONGORIEREK falják körülötte a világot?

*

A cukrászda még nyitva volt. Párszor ide beültek - jó volt a fagylaltjuk. Nevetve számolgatták mire elég a kis pénzük. Izzadt a nehéz táskát cipelve. Belépett.
A fiatal kiszolgáló srác a pult mögött bóbiskolt. Üres volt a fogyasztó-tér.
De nem is, hiszen Ő ott ült a sarokban . Mosolyogva intett felé és az asztalra mutatott ahol két púpozott kehelyben álltak a nyalánkságok. - Honnan ennek ennyi pénze? Na majd kifaggatom és összeszidom miért költ ilyen sokat - persze tudta, hogy nem fogja összeszidni. De azért egy pici pofont lekever neki, mit bujkál így előle.
A pultnál megszólalt a srác:

- Hová-hová hölgyem? Itt van kiszolgálás. Mit adhatok?

Megtorpant. A cukrászda üres volt. Ketten voltak a sráccal. Senki más.
Csak intett fáradtan és vonszolta kifelé a táskát.

LANGOLIEREK?

*

Befordult a Diófa utcába. Már nagyon elfáradt. Félt. Furcsán érezte magát a kihalt utcában. Nem értette miért képzeli maga mellé Őt. Nem tudta mi történik. Mindig realistán tudod gondolkodni. Most mintha nem önmaga lenne. Valami történik amiben ő is szereplő, de nem ért belőle semmit sem. Mi történik?
Mintha a diófák lenyúlnának az ágaikkal és simogatnák. Ez lehetetlen. Felnézett. Méterekkel fölötte mozdulatlan ágak, még szellő sem rezdül. Néhány levél pattanva válik le az ágról és keres magának helyet a járdán vagy a szépen karbantartott árokban.
Már vágyta, hogy a "közös ágyukban" megpihenjen - igaz ma még csak egyedül - de holnap már Vele. Igaz anyja kitiltotta, de mégis engedte, hogy újra eljöjjön - talán utoljára? Nem, az nem lehet. Úgyis el fogja érni, hogy jöhessen.
A hidegtől reszkető kézzel kereste elő a kertkapu kulcsát. Persze a kis-táskája alján volt.
A tuják mellé érve felnézett az égre. Furcsa volt a sok-sok csillag, középen a telihold - mint "akkor" éjszaka. Mi történt? Az előbb súlyos eső-felhők borították az eget. Lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta újra csak a sötétség borult rá.

Tényleg léteznek a LONGOLIEREK?

*

A házba belépve felkattintotta a kapcsolót és a spórolós fényben - a táskát ledobva a konyha előtt - fellépett a két lépcsőn az ebédlőbe és balra az anyja szobájába lépett.
Feküdt az ágyon, a TV-t nézte, illetve szokása szerint bóbiskolt. Riadtan ébredt amikor óvatosan megsimította az arcát. Ijedten nézett rá. Erőlködve igyekezett felkelni, segített neki:

- Szia Anya! Jól vagy?

Az anyja furcsán nézett rá:

- Szervusz lányom. A telefonod elromlott?

- Nem. Ki volt kapcsolva. A család nem keres, mástól azon nem várok hívást. A "vele" telefon be van kapcsolva, de Ő meg valamiért nem hív.

Az anyja csak nézett rá. Valami sajnálat fénylett fel a szemében:
- Nem tudott a barátnőd elérni. Többször keresett. Aztán végül engem hívott.
- Miért? Történt vele valami?
- Vele nem..
- Akkor? Anya mondd már, mi történt?
- Ülj le lányom.
- Miért anya? Mi történt? Mond már! Félek.
Az anyja két kezébe fogta az arcát és halkan csak annyit mondott:
- "Ő" meghalt.

Csak állt. Remegett. Néma volt. Arcizma sem rezdült, csak könnyeit érezte ahogy folynak az állára. Megtántorodott, de aztán erőt vett magán:
- Anya. Most kicsit lefekszem. Fáradt vagyok. Kérlek, hagyj magamra!
Lassú léptekkel elindult. A kandalló csempéjén húzta végig a kezét. Csukott szemmel ment, vakon is látta hol jár. Automatikusan nyúlt a kapcsolóhoz, felkattintotta, de a szemét nem nyitotta ki. Leült az ágyra a nagy falitükörrel szemben. Ringatni kezdte a testét. Egy dalt dúdolt, halkan, fájdalomtól rekedten. Valamikor -egy pár lépést -erre a dalra táncolt vele. Csak egy simulás volt, csak épp hogy bőrük összeért - meztelen voltak.
Száján a hangok szűkölve törtek elő. Nem gondolt semmire, csak érzett. Minden sejtjében őt érezte.

Kinyitotta a szemét. Előtte a "földig tükör"-ben ott állt Ő és mosolygott és halkan ennyit mondott:
- Nyugodj meg Kicsim. Veled vagyok, benned élek. Szeretlek.

Felüvöltött:

- Rohadt LANGOLIEREK, öljetek meg engem is!

Zokogva dőlt el az ágyon - ott ahol mindig egymást keresték a zaklatott éjszakáikban.

*

A zsalu mögött furcsán, tisztán egy madárka éneke szűrődött be.

A világ haldoklott körülötte.

Hallotta a LANGOLIEREK undorító csámcsogosát, az Úr 2013 esztendejében Szent Mihály napján.

*
(Langolierek Steven King regényében az időt és teret "zabálják" fel)

Ahogy kiért a hosszú, elhúzott jobb-kanyarból, hirtelen eszébe jutott a Zsiga mesélte vicc:

- Mi a különbség az özvegyember és a kamionsofőr között?
- Az özvegyember tudja, hogy hol fekszik a felesége.

Jót nevetett a banda a Frankfurti berakó terminálon. Zsiga mindig ilyen harsány volt, ömlött belőle a vicc, főként saját magukra. Kamionos viccből talán több ezret ismert. Visszaemlékezett arra a két napra, amikor Dublinban rekedtek öten magyarok. Számolták a vicceket - ötszázig, aztán már nem.
Elgondolkodott. Vajon az ő felesége hűséges? És egyáltalán mi a hűség? Kamionos volt már közel húsz éve. Volt kalandja stopposokkal, több országban egy-két szállítási ügyintézővel. Kamionos szálloda recepciós hölgyével. Egy német szőkeség szavai sokszor eszébe jutnak: - gyere magyar kuplung, kapcsolj hatodik sebességbe! Negyvenhét éves kora nemhogy csökkentette volna a fickósságát, de most érezte igazán férfinak magát. Ma Londonból indult üresen Frankfurtba. Ott rakták meg konténerekkel és irány Dubrovnik, egy hajógyár. Valami navigációs berendezéseket rejtenek a konténerek. Mehetett volna Ausztrián és Szlovénián keresztül közvetlenül is, de Sándornak - a "Sándor & Sándor Transzport" fősándorának megmondta, hogy útba kell ejtenie az "otthont " is, mert már három hete járta Európát, és se tiszta ruhája, se étele. Különösebben nem morgott a fősándor, csak a lelkére kötötte, hogy a tachográffal ügyesen bánjon, mert nem szeretné, ha a jogsija valami rendőrnél landolna. Azt ő se nagyon. Három éve Szicíliából "menekítették haza, miután elvették a jogosítványát. 36 órája vezetett, és nem cserélte időben a papírhengert - lebukott. Fél évig otthon élt. Az unalom ölte, és persze a pénzük is elfogyott. A felesége - Meli - alig kilencven körül keresett, a tartalék meg hamar elfogyott.
Nyomta a gázt keményen most, a "határon" autózott. A tachográfot nem lehet becsapni, és nyoma marad a száguldásnak. Passaunál lépte át a Német-Osztrák határt, aztán Graz, csipet Szlovénia Mariborral, Letenyénél itthon és most az M7-en mindjárt hazaér Lellére. Eredetileg Maribortól ment volna tovább Dubrovnikba. Onnan hívta fel a fősándort, hogy változtat. A felesége nem is tudta, hogy már hazatart, csak egy hét múlva volt ütemezve az érkezése. Hívta őt is többször, de nem vette fel a telefont. Ez a Dubrovniki fuvar terven felül jött, eredetileg London - Madridot tervezték. A Boglári lejáratnál jobbra kis-ívben lehajtott és fel a hídra, át a régi hetes útra. Lellén nem hajtott be az utcájukba. A Volvóval kitolatni bajos a keskeny helyen. Kipakolta a fülkéből a két nagy sportszatyor piszkos ruhát, ételhordókat és egy perc múlva már csöngetett a kapunál. Hallotta a csengőt, de semmi mozgást nem látott. Keresni kezdte a kulcsát, persze azt a kamion fülkéjében hagyta. Lerakta a járdára a szatyrokat és visszaballagott.
A ház üres volt. Sőt, a konyhába lépve látta, hogy Meli jó szokása szerint a cappucinós bögréjét az asztalon hagyta, és a maradék kávé porrá száradt. A szobában az ágy vetetlen, pedig nem szokása a feleségének beágyazni, mikor reggel indul dolgozni. Különösebben nem érdekelte, majd jön. Még van két órája, és ilyentájt szokott a munkából érkezni Meli. Gyorsan kiöntötte a szennyest a fürdőszobán, és a szekrényből frisseket szedett elő. Lezuhanyzott és átöltözött ő is. Melegebb holmikat vett elő, mert mégis csak december közepe volt már. Egy kisebb táskába pakolt, hiszen három nap múlva már jön haza öt nap pihenőre.
A konyhában előkapott a hűtőből egy nagy csomag szeletelt bacon szalonnát, hat tojást. Hagymát pucolt, és nekilátott egy saját ízlés szerinti rántottát készíteni. A bacont apró kockákban bő olajba dobta, megkapatta, aztán vastag karikákban rá három fej hagymát, pici vízzel felengedte, hagy párolódjon, amikor "zsírjára" sült ráütötte a hat tojást, megszórta pirospaprikával bőven, só, csipet bors, és mennyei illatok között ült asztalhoz. A kenyér elég száraz volt, legalább három napos, de ez se számított. Tíz perc múlva jött a szokott böfögés (hányszor szidta ezért Meli, de hát neki olyan jól esett egy kiadós "zabálás" után, szokásává vált).
Mosogatóba tette a tányért és a serpenyőt. Kiment a postaládához, tudta Meli nem hozta be reggel a Somogyi Hirlapot, Meglepődött. Három napi példány volt a ládában. Ezek szerint Meli három napja nincs itthon? Elgondolkodott. Mégis igaz lenne Zsiga vicce?
Rántott egyet a vállán: - amiről nem tud az ember, az nincs. De nem hagyta nyugodni a gondolat. Felhívta újra a feleségét. A telefon kicsöngött és csöngött is - mármint Meli telefonja, a konyhaszekrényen. Szokása szerint itthon felejtette. Belenézett. Három nem fogadott hívást látott - tőle.
Átlapozta az újságot, de semmi érdekeset nem talált. Bekapcsolta a számítógépet. Lassan töltötte be a nyitó oldalt. Öreg gép volt. Legközelebb, ha lát akcióban Németben, akkor vesz egy újat, jobbat. Kinn olcsó.
Az origón baleset, gyilkosság, politikusok hazugságai. Nem érdekelte. Kinyitotta a felesége által sűrűn látogatott irodalmi oldalt. Írogatott az asszony, nem is túl rossz verseket. Meglepődött, amikor a nevére keresett. Több - lángoló szerelemmel telített - új rímelést talált ott. Nofene! Tán tényleg igaza lesz a Zsigának. Nevetett.
Lassan letelt az idő, indulni kell. Felkapta a táskákat, gondosan bezárta a házat. Pár sort hagyott az asztalon Melinek.
Boglártól Marcali felé indult, aztán Barcs és Horvátország. Pár óra és Dubrovnikban van. Bekapcsolta a rádiót. Épp a hírek végét kapta el a Kossuthon. Aztán az időjárás jelentés. Megütötte a fülét, hogy dél felől hatalmas hóvihar közeledik, és egy órán belül itt van. Na, ezt jól elkapja akkor. A somogyi dombok között nem lesz egyszerű haladni, de bízott a Volvóban, soha nem hagyta még cserben.
Marcali után szakadt le az ég. Ilyet még nem látott, mintha hófalba ütközött volna. Ömlött a hó. Egy darabig lassan poroszkált, aztán leállt az út szélére - már amennyire tudott a szűk sávon - és várt. Tudta, hogy ha így esik egy órát, akkor a hókotrókat be kell várnia, mert a völgyekben méteres hófúvások lesznek.
Szemben apró fényeket látott. Egy személykocsi vánszorgott, vagy inkább csúszkált. Őrült - gondolta magában -, ez az árokban végzi. Felkapcsolta a fényszóróit, hogy figyelmeztesse, aztán tompítottra váltott. A kocsi száz métert öt perc alatt tett meg, és megállt előtte pár méterrel. Nem szállt ki belőle senki. Vállat vont. Baj nem lehet. A kocsi egy BMV volt. Jó a fűtése, akár kényelmesen is lehet benne aludni, ha az éjszaka itt marasztalja őket. Neki sem lehet problémája. A fülke fűtését 22 fokra állította, akár öt napig is ellehet itt. Étel is volt elég, bár a kenyér már három napos. Betett egy cd-t a lejátszóba, és a Pink Floyd zenéjét hallgatva lassan elaludt.
Hajnalban öt előtt ébredt. Kilépett az útra, térdig a hóba. Még zuhogott. Ijesztő volt, de látott ő már ilyet, nem idegeskedett. Majd csillapodik, és jönnek a hókotrók. Előbb-utóbb tovább megy, nem romlandó, amit szállít, nem lesz baj.
A fülkében reggelizett, a gyorsforralóval egy komoly adag forró kávét is készített. Bekapcsolta a rádiót. Az öt órai hírekben az időjárás volt a téma leginkább. Fél Magyarország hó alatt, járhatatlanok az utak javarészt, és még egy napig zuhogni fog. Végiggondolta. Ez egy több számjegyes út, ide a kotrás, majd két nap múlva fog elérni. Unalmas lesz addig az idő. Nézte a BMV-t. Semmi mozgást nem látott: - ezeknek még pisilni se kell? Vajon van-e valami ételük? Vizük?
Aztán vállat vont. Ha kell nekik valami, majd jönnek. Elővett egy könyvet. Agatha Christie - Paddington 16.50. Rég, talán húsz éve olvasta egyszer, halványan emlékezett rá, de a befejezést hála égnek elfelejtette. Gyorsan olvasott. Egész sort tudott egyszerre értelmezni, így két óra alatt a könyv felénél járt. Fél szemmel időnként a hózivatarban alig látható BMV-re nézett. Semmi mozgás nem látszódott. Tíz körül gondolt egyet. Kiszállt és kezében egy flakon vízzel elindult a kocsi felé. A dühöngő szélvihar mellbe vágta, előre kellett dőlnie, hogy lépni tudjon. Megállt a vezetőülés felőli ajtónál, és tenyerével rácsapott. Egy férfi ült az ülésben, bóbiskolt. A zajra ijedten kapta fel a fejét. Picit lehúzta az ablakot:
- Tessék. Mi a baj?
- Nálam semmi, de nem láttam itt mozgást, hát gondoltam megnézem, mi van magával. Kinyitja az ajtót? Beszállhatok?
A férfi meglepődve nézett rá, aztán a hátsó ülésre. Követte a tekintetét, és most látta meg, hogy valaki ül ott, összekuporodva, a kabátját magára borítva, ki sem látszott alóla. Furcsa volt, mert a kocsiban járt a motor, jó volt a fűtés:
- Nyitva az ajtó. Szálljon be.
Megkerülte a kocsit és a baloldalon nyitott ajtót. Beszállt. Óvatosan, hogy a hátul alvó ne ébredjen fel.
- Hoztam egy flakon vizet, bár van körülöttünk épp elég most - mosolygott rá a férfira.
Az zavartan nézett vissza, fél szemmel hátra-hátra pislantva a kocsi sarkába húzódott valakire. Halkan válaszolt:
- Van vizünk, de köszönöm szépen. Kávéval megkínálhatom? Ezzel már nyitotta is ki a műszerfal alá beépített apró tárolót, és egy termoszt húzott elő.
- Nem, köszönöm szépen. Tudja, mi kamionosok abban a nagy fülkében, mint egy lakásban élünk. Ha akarunk főzünk is, kávét főzünk, sőt, még tusolni is tudunk, bár ahhoz alig van hely és víz.
- Igen. Ismerem a kamionok felépítését. Autókereskedő vagyok.
- Igen? A feleségem is egy autókereskedésben dolgozik, de ő nem foglalkozik a kocsikkal, csak számlákkal, meg mindenféle papírmunkákkal. Hol van a kereskedésük?
- A Balaton partján, Siófokon - kicsit zavartan mondta ezt. Ő is zavarba jött:
- Komolyan? A feleségem akkor önöknél dolgozik. Már hat hónapja. Nem ismeri véletlenül? A neve...
Nem tudta befejezni, mert a férfi közbevágott:
- Nem, nem ismerem.
- De hát ki sem mondtam a nevét. Honnan tudja, hogy nem ismeri? - csak nézte a férfit, és egyre inkább úgy érezte, hogy valami olyanba csöppent bele, ami rossz. A férfi ismét a hátsó ülésre nézett. Aggódva. Követte a tekintetét. Aztán hátrafordult, amennyire az ülés engedte, és az alvó alakról lassan lehúzta a kabátot. Nem aludt az a valaki. Szőke haja alól varázslatos kék szemek néztek rá. Némi bűntudattal, de daccal. Lassan kinyitotta az ajtót. Kezet nyújtott a férfinak:
- Ugye ne mondjam azt, hogy örülök, hogy megismertem? További jó utat uram - ha majd kiszabadulunk innen.
Hátra sem fordulva odaszólt a nőnek:
- Meli ! Máskor a telefonod ne hagyd otthon.

Szereplő: Kyri

/hangok: István a férje, Szabina a lánya, Edit a barátnője, Zoltán a főnöke/

/Kyri negyvenhét éves nő, egy multinacinális cég magyarországi középvezetője, diplomás, férjezett, egy lány anyja. Lánya már élettársával él. Kyri jó anyagi körülmények között él férjével, aki ugyanannál a cégnél felsővezető ahol Kyri dolgozik./

Szinpad: jólétről árulkodó családi ház amerikai-konyhás nappalija, nagy, kertre néző ablakkal, ajtókkal az előszobára, fürdőszobára, a kerti teraszra, hálószobákra. Jobb oldalon lépcső az emeletre.

Idő: esti órák, valamikor 7-8 óra körül, kinn már sötétedik. Vihar készül, a távolban villámok fénylenek fel, a dörgés még nagyon megkésve érkezik.

Kyri most érkezett haza, kezében szatyrok. Ledobja őket a konyha-résznél. Szétnéz, megszólal:

tudtam, hogy ezt találom, mosatlan az asztalon, a ruháid szerteszéjjel……hát fiacskám Te örökre megmaradsz annak a valamikori egyetemistának akinek a szobáját is nekem kellett rendbe tennem

/megáll…elmosolyodik/

te jó ég, de régen is volt, már lassan harminc éve lesz

/közben pakol – a mosatlant a mosogatóba, a ruhákat kidobja a fürdőszobába…..ő maga is bemegy…hallatszik ahogy a víz csobog a mosdónál….kijön….csak bugyi és melltartó van rajta….egy köpenyt vesz fel menet közben magára….kever egy kávét ….leül az asztalhoz és bekapcsolja a telefon üzenetrögzítőjét…hallgatja:

Szabina: /üzenet-rögzítőről/ szia anya. Azt hiszem vasárnap mégse megyünk hozzátok, mert ennek a lökött Kedvesemnek olyan ötlete van, hogy menjünk el a Bükkbe csavarogni egyet. Jó idő van, nekem is van hozzá kedvem, majd pótoljuk máskor. Vigyázz apára, tudod milyen elveszett ha nem ügyelsz a dolgaira. Imádlak legjobb anyuci……/katt/

Kyri: hát, így tavaszvégén néhányszor mi is bejártuk a hegyeket apáddal, bár ő inkább a völgyeket kereste ott is..mármint rajtam…., akkor még megvolt az ifjúi hév, majd elmúlik nálatok is lányom……..

Edit: /üzenet-rögzítőről/ Szia bérrabszolga barátném. Remélem nem az a lökött urad hallgat most hanem te. No, gyorsan mondom. Lehet holnap nem tudok az ÖTYE traccspartira menni mert pihennem is kellene néha. Hát ez az új hapsim tegnap éjjel meghajtott mint Zinger a varrógépet, egy hunyást nem aludtunk, kezd már kimeríteni, de szuper a téma. Újra NŐ vagyok…érted?..NŐ! NŐ! NŐ! Javaslom Te is cseréld le Istvánt egy tizessel fiatalabbra…./nevet..harsogva/….jól van na, csak vicc. Tudom meg vagy gárgyulva érte. Nekem nem kéne, de jó haver…na puszi-pá házirabszolga….készítsd a zurad vacsoráját…meg a pihepuha ágyikóját….illatfelhőket magadra…hátha beindulnak a hormonjai……/halkan, szomorú hangon/: ….azért elcserélném ezt a mozgalmas életem a te biztonságos világodért…..na csá….mentem…../katt/

Kyri: /nevet/ a te fehézmájaddal nem igen birnád ki, de azt ne mond, hogy nem kellene, néha résen kellett lennem….vigyáznom, hogy a hálód mellé hulljon….te legjobbbarátnő!!!!!!

Zoltán: /üzenet-rögzítőről/ Nem tudom ki hallgatja vissza az üzeneteket, de remélem Kyri Te is értesülni fogsz erről. Nos, még mindig nem döntöttem el ki legyen a harmadik ember a cégnél. Én továbbra is azt szeretném ha Te lennél. Igaz akkor a férjed főnöke lennél egyúttal és a cég-etika nálunk ezt vezetői szinten tiltja. Valami megoldást ki fogunk találni az angolokkal. Nekem rád van szükségem. Gyorsan kellene dönteni mert egy hét múlva bemutatkozó látogatásra kellene az illetővel utaznom Londonba és fel is kellene készíteni a találkozásra a nagyfőnökökkel. Kyri! Két szakirányú diplomád van, egy évtizedes kiváló munkád a cégnél. Három nyelvet beszélsz perfekt. Tudom, hogy helytállnál és remekül belilleszkednél a csapatba. Ha ma este tízig telefon üzenetet hagysz a lakástelefonomon akkor tiéd a poszt. Ne szalaszd el, ilyen lehetőség évszázadonként van csak. Várom a hívásod. Üdv István, Te is nyugodj meg, jó főnököd lenne. Sziasztok.

Kyri: - késő már ez Zoltán, meg uram és parancsolóm nem örülne neki,

hagyjuk a fenébe.

István /üzenet-rögzítőről/ - Kyri Kedvesem, kérlek kapcsold be a diktafont, van rajta egy üzenet a részedre. Hallgasd meg és ne haragudj rám. Így kellett döntenem.

/Kyri…megmerevedik…a csésze kihullik a kezéből…./: - mi ez? Azt tudom István fiam, hogy nem vagy túl bátor a szemembe nézni ha valami bűnöd van, de ilyen még nem volt. Kíváncsi vagyok

/előveszi a diktafont, kivesz egy üveg italt a bárszekrényből …és tölt magának….bekapcsolja a diktafont/:

István: /diktafonról/ …ismersz Kyri, szeretem tömören megfogalmazni a mondandóm, most se körtönfalazok. Röviden: elhagylak….

/Kyri megmerevedik….csak bámulja a diktafont….a hajába túrja a kezeit…és masszírozza a fejét….amíg hallgatja a férjét ezt teszi végig…./

…igaz soha nem volt vitánk és jó volt a házasságunk – a maga módján – de valamikor, amikor egyetemre jártál, mikor már Szabina nagylány lett, felborult minden. Akkor kezdődött a távolodásunk. Azt hiszem Te is sejtetted, hogy a helyettesemmel összejöttem akkor, mert Te mindig fáradt voltál, vagy éppen egész éjszaka tanultál, szóval rám nem volt időd. Egy kalandnak indult, de most ő is úgy döntött, hogy elválik és ha én is elváltam hozzám jön feleségül. Egy lakást bérelünk most a város másik végén, ott vagyok. Mindig józanul tudtál dönteni, tedd most is azt. Köszönök mindent amit értem és a családért tettél. Szabina már felnőtt, nála nem fog törést okozni a válás és majd Te is találsz valakit magadnak biztosan. Korodhoz képest remekül tartod magad. Ez is az egyik oka annak, hogy elválunk. Előbb-utóbb kiderült volna a kapcsolatom, hogy Éva elválik és bár a házasságunk megmaradhatott volna bizonyos formában….de én nem akarlak arra kényszeríteni, hogy mellettem kurva legyél és döhödben összefeküdj bárkivel, csakhogy bosszút állj rajtam. Annál jobban szeretek még ma is. A lakás minden berendezéssel a tiéd, én csak a kocsit viszem és a bankbetét felét ami kb öt millió. Nem kell majd ügyvéd a válásunkhoz…mi okosak voltunk, vagyunk, leszünk….szép napot Kedvesem. Ne haragudj rám. Légy okos. Csak jót akarok neked. Valahol még szeretlek.

/katt….a diktafon leáll…..Kyri döbbenten néz maga elé….a haját már markolja……könnyek folynak a szeméből…. ……sír …arcát a kezébe temeti és zokog……aztán csak néz maga elé…….mosolyogni kezd….. halkan felnevet….egyre hangosabban nevet….hahotázik..és kiabálni kezd/

-nem akarod, hogy kurva legyek?...Ennyire félted az erkölcseimet?...Így óvsz?.....István, imádott férjem….Te gyáva karrierista….hát akkor jobb ha tudod…..jobb ha tudomásul veszed…..jobb ha elkezded emészteni a kényes gyomroddal….hogy én bizony már KURVA VAGYOK……érted?...Kurva vagyok!!!!!.....

/lecsillapodik….csak ül……aztán tölt magának még egy pohárral….iszik belőle…..rágyújt…..elgondolkodva fújja maga elé a füstöt…..aztán nyúl a diktafonért…..kicseréli benne a szalagot….bekapcsolja…és „mosolygós” hangon elkezd beszélni…közben néha feláll…járkál…úgy beszél….időnként rágyújt…vagy éppen iszik….a beszéde tempója igazodik a mondandóhoz/

-István, meghallgattalak…Te is hallgass végig. Elmondom a mi életünket és elől járóban annyit, hogy nem leszek kurva mert bizonyos értelemben már kurva vagyok. Érted? Kurva vagyok. Melletted lettem kurva, sőt, mondhatom ezt úgy is, hogy miattad lettem kurva.

No de kezdjük az elején. Egy évfolyamra jártunk az egyetemen. Akkor Te még egy igazi lázadó voltál, sovány, lobogó fekete hajjal, kék szemekkel. Minden csaj megnézett, én is. Emlékszel rá, hogy úgy ismertelek meg, hogy az öledbe borítottam a fagylaltom , persze nem véletlenül és rögtön felajánlottam, hogy kimosom. Fel is jöttél a szobámba az egyetemen, de csalódtál mert azt hitted le akarok veled feküdni. Akkor még nem tudtad , hogy húsz éves koromban én szűz vagyok. Azt akartam, hogy megismerkedjünk, mert én első látásra megszerettelek. Önteltség nélkül mondhatom, hogy az egyik legszebb lány voltam az egyetemen, alig győztem elhessegetni magamtól a srácokat, meg a tanársegédeket…voltak jó páran. Nekem Te tetszettél és Te kellettél, de nem pár éjszakára, hanem egy életre.

Három hónap telt el már mikor először magamra engedtelek, pedig én is majd megbolondultam annyira kívántalak. De ennyi idő kellett ahhoz, hogy érezzem is a szerelmed, érezzem azt, hogy nem kaland vagyok.

Furcsa éjszaka volt az. A szobatársam hazautazott, ketten voltunk szinte az egész koleszben. A kicsi hűtőben egy üveg pezsgőt rejtettem el….amikor elővettem….láttam a szemeden, hogy megértetted a helyzetet…csak éppen alig tudtál velem mit kezdeni…mert szűz voltam…utána sokat beszéltünk erről az éjszakáról….és valahogy nem tudtál napirendre térni fölötte, hogy húsz évesen érintetlen voltam.

Na, nem húzom az időt, gondolom Te arra vagy kíváncsi, hogy a feleséged miként lett kurva. De az még messze van. Először is pár hónap után jött a terhességem. Anyám – apám vallásos, ők nem tudták volna elviselni az abortuszom. A Te szüleid még azt is kimondták, hogy így akarlak megfogni….velük egy darabig haragban is voltál, de aztán csak jött az esküvő. A szülés miatt kimaradtam az egyetemről…aztán meg két szegény szülő-párral a hátunk mögött egyre több anyagi gondunk volt. Akkor döntöttem el, hogy én nem folytatom az egyetemet. Szabinát jórészt anyámra bíztam és elmentem dolgozni a vendéglátásba. A pultos munkát megtanultam és hogy már két nyelvet beszéltem perfekt …egy exkluzív helyen…a várban remek és jól megfizetett helyem volt. Anyagi gondunk nem volt. Igaz nekem el kellett viselnem a bunkó németek beszólásait: - „aranyoskám, ma éjjel kőkemény leszek, várlak a szobámban, jól megfizetlek”…vagy éppen az angol úriemberek kimért ajánlatát ami egy vagyont hozott volna. Én udvariasan leráztam őket, mert érted dolgoztam…kettőnkért..és persze Szabináért.

Ne tudd meg mit éreztem amikor egy-egy óvatlan pillanatban éreztem, hogy a seggembe csíp valaki….de ez a szakmához tartozott….egy férfi ha begerjed gyorsan elfelejti, hogy úriember.

Eltelt a három év. Neked meglett a diplomád, aránylag már jó állást is találtál. Már csak heti két-három napot vállaltam a munkában…és elkezdtem gondolkodni, hogy be kellene fejezni az egyetemet. Nem is magam miatt, de apám szemében láttam a fájdalmat mikor vele beszélgettem, hogy egy álmát látja eltünni. Nem szólt erről egy szót sem, de láttam rajta. Erőt is éreztem magamban és hát anyámra továbbra is bátran támaszkodhattam…Szabina se akadályozott.

Egyedül Te fogadtad kétkedve….és neked nem tetszett …..a családra hivatkoztál…ekkor volt először, hogy úgy aludtunk el, hogy nem volt béke közöttünk. Az önzésed ekkor mutatta meg magát először. Nekem fájt ez, de makacs vagyok és bíztam benned …és magamban is.

Örült sokat tanultam….első akartam lenni….és lettem is. Apám azt mondta a diplomaosztásnál, hogy most már meghalhat…..az élet mindent megadott neki. Szegény, két év mulva meg is halt…gégerák vitte el.

Nem részletezem, a cégednél lett nekem is állásom, dolgozhattunk együtt mert én nem lettem felsővezető. Maradtam középszinten, de ugye Te is láttad, hogy pénzem nagyon közelített tiédhez….megbecsültek…csak egy valaki nézett rám csúnyán….a helyettesed….akkor már sejtettem, hogy ennek személyes okai is vannak. De anyámtól megtanultam, hogy tűrni kell. Apám is megtette, mégis a legjobb férj volt és a legjobb apa.

Nos, még mindig nem derült ki, hogy is lettem kurva. Hát akkor elmesélem: emlékszel még mennyire meg voltál ijedve amikor becsődölt az általad kidolgozott területi terjeszkedés a cégnél és hajszálon múlott az állásod? Emlékszel még mennyire csodálkoztál is rajta, hogy egy kemény „dorgálással” megúsztad?

Hát ehhez némi közöm nekem is volt.

Régi családi barátunk Géza a vezérigazgatód és felesége Irma. Gézán hányszor nevettünk együtt, hogy a szeme kiugrik ha bikiniben vagyok…a szemét csak a gömbölyűségeimre tapasztotta…és bámult. Irma csak legyintett…és mondta nekem: - megcsal ez engem akivel csak lehet, de mi a fenét kezdenék nélküle. Terád Kyrim nem vagyok féltékeny mert látom téged aztán hidegen hagy és nem is függsz tőle, csak az urad, buzinak meg nem buzi.

Nos, amikor bajban voltál kaptam egy telefont Gézától, hogy beszélni szeretne velem – rólad. Valamit sejtettem, mert Téged Angliába küldött ki három napra, engem meg egy exkluzív szállodába hívott. Már szobát vett ki ott és ott fogadott…hiába mondtam, hogy a bárban üljünk le és beszéljük meg amit kell.

Nem körtönfalazott….elmondta, hogy csak rajta múlik, hogy maradsz vagy kirugnak….és ha kirugnak akkor olyan jellemzést ad rólad, hogy máshol portásnak sem vesznek fel.

Jól látom magam előtt ahogy dülledt szemeit legelteti rajtam és szinte lihegve mondja: - Kyrikém, tudja, hogy meghalok magáért….mindenre hajlandó vagyok….megmentem a férjét….de ez az éjszaka az enyém …..érti Kyri?...megérti?....döntsön…

Hát döntöttem, az agyam megbénult….nem láttam, nem tudtam szólni…..csak egy fekete hajú, kék szemű fiatal embert láttam….aki az életem…akiért mindenre hajlandó vagyok…..

Nem részletezem a viagra spanolt vén majmot…..elég legyen annyi, hogy amikor végzett…én hanyatt maradtam…és sugárban hánytam …magamra…….és valami összetört bennem….

Hát így lettem én kurva…mert ugye az lettem? Nem menthető ez semmivel sem.

/elhallgat….tölt egy italt…újra iszik egy kortyot…..egy papír zsebkendővel megtörli az arcát….megigazítja a haját….igyekszik „talpon maradni”……/

/folytatja:/ - még egyszer lehetett volna, hogy megcsaljalak…de azt már én is nagyon szerettem volna….de nem tettem meg…..és tudod István….ma már nagyon sajnálom…..

Rodoszon voltunk. Egy tavernába tévedtünk be, ahol még a régi füstös gerendák voltak a mennyezeten …meszelt falakkal…és szólt a zene…..görög gitárokon…a buzuki…..csak úgy maguknak játszottak a helyiek. Nem turista látványosság volt ez. Vacsoráztunk. A férfiak…..érdekes nők alig voltak benn……közül egy-kettő elkezdett táncolni. Láttam, hogy Te unod…..fészkelődtél…..aztán szóltál is, hogy menjünk…én megkértelek had maradjak még….

Nem voltál rám féltékeny és beleegyeztél, hogy még egy-két órát maradjak. A tulajjal tudtam kicsit angolul beszélni és hát rajtam keresztül „rábíztál”. Amikor elmentél a szomszéd asztalnál egy matróztrikós, bozontosan göndör fekete hajú izmos férfi…akit a többiek kapitánynak szólítottak……csendre intett mindenkit és felállt. A gitárosok már tudhatták, hogy mi következik….rákezdtek egy szírtakira….és ez a

férfi….mint Anthony Quinn a Zorba a görög filmben…úgy táncolt….úgy ahogy csak a görög férfiak tudnak táncolni…..nem csak a teste mozdult de a lelke is járta a táncot….közben engem nézett….de nem úgy, hogy zavarba jöjjek….nyílt, tiszta, őszinte volt a tekintete. Amikor befejezte a táncot egy cserép korsó bort ivott…odalépett az asztalomhoz és megkérdezte kifogástalan angolsággal, hogy megtanulom-e ezt a táncot?...szivesen megtanítja velem…

Én meg nem is gondolkodtam…azt mondtam, hogy go-go-go……oké……

/feláll….odamegy a másik asztalhoz és a lejátszóba betesz egy cd-t…..felhangzik a Zorba görög….hangosra veszi….és elkezd táncolni…..a táncán látszik, hogy ismerei a szírtakit…érzi is……a dal végén kimerülten lerogy az asztal mellé…végigdől az ülőgarnitúrán…úgy beszél/

-éreztem a táncot…és éreztem az izmos férfitestet…és kívántam is….és egy örület lett volna ha lefekszem vele….egy olyan éjszaka ami kevés nőnek adatik meg….majd belebolondultam, hogy ráfonódjak….hogy szétfeszítsen….és bennem legyen…..

….látta rajtam…de nem követelődzött…csak kérdőn nézett rám…..aztán annyit mondott angolul:

-hagyjuk…Te nem tudod megtenni…gyere …hazakísérlek a szállodába….átölelve egymást mentünk a kis hegyi ösvényen….minden tisztáson megremegett a lábam, hogy most itt meg fog történni…de léptem tovább…ő sem tett semmit, hogy engedjek…bár tett volna…….így lassan elértünk a szállodához…átkulcsoltam a nyakát….és azt suttogtam, hogy : - ne haragudj, nem szabad megtenni, de én úgy érzem, hogy megtörtént….és bennem fogsz élni amig létezem…

Mosolygott…és csak annyit mondott…..: - hűséges vagy…tudod nálunk görögöknél a hűség még elvárás…és most én többre becsüllek mintha megismertem volna a tested….sok boldogságot magyar kislány!……akkor fel sem tünt, hogy kislánynak szólított….valahogy természetes volt….

Megfordult és lassú léptekkel elment…..erővel fogtam vissza magam, hogy ne rohanjak utána….és tudod István…most már nagyon bánom, hogy nem tettem meg….

Na jó, hát ennyit a TE kurva feleséged titkairól……légy boldog…a feltételeid elfogadom…nem lesz akadálya a válásnak…..de annyit jelzek, hogy némi meglepetés fog azért érni…..amire nem számítasz…..nem lesz olyan, hogy ne tudjunk elválni, nem érinti a boldogulásod….csak éppen a hiúságodon fog némi csorba esni…..

/szinte sírva mondja/:

Szép éjszakát neked Te kékszemű, fekete hajú fiatalember…….

/keserűen nevetni kezd, sírva nevet…és gúnnyal mondja….de fájdalom is ott cseng a hangjában/:

a pocakod húzd be, mert mindig elengeded magad, ne pislogj annyit…lehet el kellene menned a szemészetre..romlik a szemed….a viagrára vigyázz…ne vidd túlzásba…megárthat….ne igyál hideget mert a torkod rögtön belobban…./elhallgat….folynak a könnyei….és kemény hangon még annyit mond/ - és nem merj többet a szemembe nézni!!!

/kikapcsolja a diktafont…újra tölt…iszik…kicsit már reszket a keze…rágyujt…..kinn villámlások látszanak….halkan a dörgés is behallatszik…..hosszú ideig csak néz maga elé…néha szív egyet a cigarettán….iszik egy kortyot….de megundorodik tőle…és a poharat a földhöz vágja…..sír….hangosan zokog….aztán lassan megnyugszik…..a telefon után nyúl….tárcsáz…….mosolyt erőltet az arcára amikor felveszik a másik végén…beszélgetés közben szüneteket tart amikor a másik beszél…a telefon nincs kihangosítva/:

- Szia Zoltán! Nincs ugye még tíz óra?............nos , döntöttem…elfogadom az ajánlatot…

..csábít, hogy bizonyítsak…elsősorban önmagamnak….és talán apámnak, hogy karakán jánya van……

…….Te ezt talán nem érted………………….jól van…majd beszélgetünk erről is, Londonban lesz rá időnk…

….meg még valakinek fogok bizonyítani, bár ő már nem érdekes…

…..erről jut eszembe, hogy nem lesz összeférhetetlenség a férjemmel, mert mire kineveznek mi már nem leszünk házasok…

……most semmit Zoltán…ez is maradjon Londonra….lesz időnk….mikor utazunk?....

........szerda?..

...az jó….addig összeszedem magam és formában leszek………

……..jól van…..ne köszönj semmit…én vagyok hálás mert most ez fog életben tartani…………………nyugalom, most erről se beszélek, majd Londonban…

..lesz időnk, hosszuk ott is az éjszakák…………..most jó éjt, aludjunk, ha tudunk…………

…..na még annyit, hogy lásd már komolyan veszem a leendő posztom: kérlek, hogy spóroljunk a cégnek és ne két szobát vegyél ki Londonban…

………..elég egy szoba is kettőnknek…

./nevet…..egyre hangosabban…..a telefont leteszi…..odamegy a cd lejátszóhoz….keres egy másik cd-t…beteszi…….felhangzik Orf Carmina Burana-ja befejező része…”O Fortuna”…..eloltja a villanyt……a zene nagyon hangos…kinn villámlás látszik…sűrűn…és az dörgés is egyre hangosabban….a villámok fényében látszik, hogy lefekszik az ülőgarnitúra pamlagjára….és rázza a testét a zokogás/

szinpad: a zene és a villámlás…..a szám végén egyszerre szűnik meg….teljes sötétség…és csend…..

V é g e

A dél-dunántúlon néhány út járhatatlan, keleten eső eső hátán. Busz, vonat szokás szerint késik. Kilencre kellene érkezni.
. . . . .
A Petőfi híd budai hídfőjénél szállt át a négyes villamosra. Jó volt pár percig a hideg megállóban várakozni. A távolsági buszon nagyon meleg volt és sokan voltak. Ügyintézés legtöbb embernek a fővárosban, vagy éppen vásárlás. Neki randevú. Az első. Nő akart nagyon lenni. Nőként boldoggá tenni őt.
. . . . .
A vonat persze késett. Ideges volt. Nem csak a késés miatt, de azért is mert szinte bénának érezte magát. Félt. Nagyon vágyott az első találkozásra. Érezte, hogy önbizalma kicsit cserbenhagyja. Egy hónapja készült erre a randevúra. A Keletinél gyorsan buszra fog szállni, igaz csak egy megálló a szálloda, de azzal is időt nyer.
. . . . .
A recepción nem volt reggeli váltás. Az ősz-öreg érezte, hogy álmos. Majd délben tud végre hazamenni - huszonnégy órázott. Egy londiner fiú támasztotta az oszlopot. Bámulta a járdán járó embereket. Egy-egy jobb női fenék után megnyalta a száját s vigyorgott a gondolaton, hogy "ott" is megtenné.
. . . . .
A Blahához egy járattal később érkeztek, a teremtés rendjének megfelelően férfiúi elsőbbséggel. Állt a szálló ajtaja előtt és várt. Nagyon messziről kiszúrta a hosszú, fekete hajú, szép arcú nőt. Nyúlánk alakja ringott, ruganyos léptei sietősek voltak.
. . . . .
Nekiment egy előtte imbolygó vörös hajú férfinak, aki kora reggel már a pohár fenekére nézett. Elnézést mormolt és sietett tovább. A piros átjárónál meg kellett állni, és akkor meglátta a kissé pocakos kedvest. Elmosolyodott. Eszébe jutott mennyire szégyellte a férfi a túlsúlyát. Igaz, valóban volt többlete alaposan, de olyan mackósan, olyan szeretni-valóan, olyan ölelni valóan. Végig nézett magán. A féllábszárig érő kék ruhája kiemelte karcsú derekát, ráfeszült a fenekére, hangsúlyozva a kerek formákat. Melltartót nem viselt, kislányos melleire büszke volt.
. . . . .
Zavartan néztek egymásra. Halk köszönés, egy gyors puszi és beléptek a recepcióra. Az ősz-öreg a foglalási nevet kérdezte, aztán két blankettát kellett kitölteni és a londiner fiú lenéző tekintetétől kísérve (csomagjuk nem volt) irány a lift és irány a harmadik emelet.
. . . . .
Az elfogódottságot oldani a tv hangja igyekezett elűzni. Rajzfilm ment, ahol Béni és Frédi idétlenkedett. Egymás mellé ültek a francia-ágyra. Néztek egymás szemébe. A nő kezéért nyúlt. Forró volt és érezte a pulzusszámot. Sok, sok, sok. Orvosnak nem tetszett volna. Neki igen. A másik kezével átkarolta a derekát és lassan magához vonta. Igyekezett természetes maradni és nem egy giccses kép szereplőjévé válni. Lassan indult a csók, aztán egyre forróbb lett. Véletlenül megharapta a nő nyelvét. Elnevették magukat és a nevetés valahogy felszabadította őket. A keze lecsúszott a térdig. Aztán tovább, a szoknya alá. Lassan simogatta a combokat. Érezte, hogy a test megremeg és érezte, hogy a vágy benne is feszülni kezd. A bugyihoz érve mintha áramütés érte volna, de nem volt megállás. Ujjai a göndör, selymes szőrök között barangoltak, és érezte a nedves gyönyört. A nő is közelített. Varázslatos keze volt. Életet adott - ott.
. . . . .
A nő szólalt meg:
- Várj! Ne rángasd a ruhám. Én akarom magam levetkőztetni neked.
. . . . .

Nézte. Nem titkolt mohó vággyal nézte. Finom mozdulatok voltak. Ahogy hátranyúlt a ruha cippzárját lehúzni, ahogy felfogta az alját és áthúzta a testén, fején, s mikor egy gyors mozdulattal hengerré tekerte és fotelba helyezte. Kislányos nyúlánk testén egy tanga takart csak némi kis részt. Felemelte a kezeit, pördült egyet. Két ujját a tanga szélei mögé dugta. Lassan hengeredett le combjaira a kékes-lilás apró nadrágocska. Szemérem szőrzete nem volt borotvált. Ahogy Isten megteremtette, sávban benyúlva a combjai közé kiemelte a szépség legszebbjét, a szemérem dombot. Itt-ott a nagyajkak rózsaszíne villant elő. A férfi szinte levegőt se kapott.
Felállt. Kikapcsolta a derékövét, de a nő mosolyogva megfogta a kezét:
- Majd én, engedd meg!
És lassan kibontotta a férfit a ruháiból. Miközben a pólót, a nadrágot levette és a szőnyegre dobta - apró csókokkal becézte a férfi testét. Ujjai mint a zongora billentyűkön játszottak rajta. Jó hangszernek érezte. Az utolsó darab után a férfiasságot emelte szájához és az már több volt mint csók. A férfi kibontakozott és ölbe kapta. A francia ágy megadóan nyögött egyet kettőjük súlya alatt, de talán élvezte is a ringást. Mintha a tenger hullámzott volna a szobában.
. . . . .
Szemben egy irodaház szégyenlősen lehúzta a rollóit az ablakokon, pedig csak a világ legtermészetesebb cselekedetét látta volna. Azt amiért Isten a férfit és a nőt megteremtette.
A szeretkezést. Amikor a lélek és a test együtt szeretkezik. Először. Amikor a legcsodálatosabb.
. . . . .
Zsúfolt volt a francia-ágy. Éva, Euridiké, Kleopátra, Beatrice, Esmeralda, Júlia, Kathrina és Ádám, Orpheus, Antonius, Dante, Qasimodo, Rómeó, Petruchio ölelte egymást. A világ valamennyi nagy szerelme bennük talált otthonra - míg ők, egymásban.
Elrohant a délután. A szembeni magas épület tükörablakai az alkonyi napsugárt vetítették a szobába, bár délnyugatról felhők gyülekeztek a égen.
. . . . .
A recepción váltás volt. Rövid-barna hajú nő jegyezgetett egy füzetbe. Az oszlopot ugyanaz a londiner támasztotta. Fizettek. A szálloda előtt magához ölelte a nőt. Érezte, hogy arcára forró könnyek futnak. Az álla alá nyúlt. Felemelte a fejét. Lágy volt a csók és lágy volt hangja is amikor megszólalt:

- Induljunk Szép Szerelmem. El kell érnünk a buszt, a vonatot. Köszönöm, hogy létezel. Köszönöm, hogy nekem létezel.

Egy gyors puszi s zavartan - mint mikor találkoztak - egymás szemébe néztek. Egy szót egyszerre mondtak ki:
- Szeretlek.
. . . . .
Száztizenöt év elindult. Kisebbik része a négyes villamos megállójához, a többsége pedig a buszmegállóhoz.
. . . . .
Február lévén valahol a dunántúlon néhány út járhatatlan és az alföldön is nagy pelyhekben esik a hó. Messze még a tavasz.