prózák-preambulum

Gondolatok
petruchio•  2016. október 29. 08:41

ÍRJ... VAGY RÁGCSÁLD A CERUZÁD VÉGÉT !



Az irodalomban, azon belül főként a költészetben állandó vitatéma, hogy mit jelent a hitelesség - azaz egy-egy alkotás gondolatilag mennyire közvetít érzéseket az olvasó felé. Több tábor is létezik. Vannak akik az írást egy fikció kivetülésének tartják, magyarul azt állítják, hogy a tehetségükből fakadó elképzelésüket a tárgyi tudásuk adta eszközöket felhasználva "öltöztetik" olyan formába, hogy az másoknak élményt nyújtson, másokban gondolatokat ébresszen, ilyetén módon "igazságokat" fogalmaznak meg, esetleg példát állítanak mások elé, utat mutatnak, elítélnek "rossz" emberi vonásokat, tulajdonságokat, dicsérik az általuk követendőnek vélt eszményképet. Általában támadhatatlanok, mert az általános elvárásoknak tökéletesen megfelelnek, pozitív kisugárzásuk van, az erkölcsök sztahanovistái. Akár a klasszikusok között is találunk ilyen személyeket - szép számmal. Az olvasónak is tetszenek az írásaik mégis valami hiányérzetük marad, egy olyan érzés, hogy "valami nem stimmel". Elismerik, elfogadják az írást, de szinte megmagyarázhatatlan - nem tudnak vele azonosulni teljes mértékben. Miért is nem? Talán magyarázat a másik oldal felfogása. Ők azok akik azt vallják, hogy írni csak arról lehet amit az ember meg is élt és gyakorlati tapasztalatai vannak róla és nem csak elképzelései. Természetesen az általános fogalmak definíciói mindenki előtt világosan léteznek - de nem mint megélt érzések. Máshol már említettem, hogy az igazi szegénységről az aki nem éhezett soha életében, nem fagyoskodott fűtetlen szobában, nem törte a fejét kétségbeesetten azon az éjszakában, hogy másnap mit tesz az asztalra a gyermekeinek, az ne írjon - az csak valami erkölcsi prédikációt tud megírni és nem egy igaz költeményt. Kérdezhetitek, hogy akkor ne írjunk a halálról - mert nem éltük át? Sok mindent nem éltünk át - mégis írunk róla. Igaz, nem haltunk meg és mégis valahol központi téma az elmúlás, a halál. Mitől lesz esetleg hiteles a róla szóló írás? Talán azok tudnak erről igazabb érzéseket közvetíteni akik valahol a közelében jártak már, vagy éppen olyan élethelyzetben vannak ahol lassan már csak a halál az igazi kiút, a halál a megváltás. (Most vélhetően megkapom azt, hogy az nem kiút, azt csak a gyenge ember fogadja el megoldásnak - nos azok fogják ezt mondani akik nem ismerik az ilyen élethelyzetet - és nem elítélendők ők - valószínűleg ők mondják az "igazat" de nem a "valót"). Nem tudom értelmesen mondtam-e el a véleményem. Döntsétek el. Nem szentencia ez a pár mondat, mindössze a gondolat-ébresztés volt a célom.
A témához kapcsolódóan meg kell még két csoportot említenem. Egyiket csak úgy hívom: "magyar-tanárok". Ők azok, akik tanulmányaik során bele tudtak mélyedni az irodalom-elmélet olyan mélységeibe, hogy birtokában vannak azoknak az eszközöknek amik révén iparos-mesterember módra bármit meg tudnak írni. Kitűnően alkalmazzák a verstani fogalmakat, költői eszközöket, bármilyen témában, bármilyen formában ad-hoc kreálnak egy irományt ami tulajdonképpen támadhatatlan - mindössze az igazi érzés, a gondolat és a TEHETSÉG hiányzik belőlük. A baj leginkább az, hogy ők szabnak irányt a kortársi költészet irányának, a szavuknak súlya van, befolyásuk erős.
A másik kisebb csoport azok köre, akik egy játéknak fogják fel az írást, az egójuk kirakatba helyezésének, csak egy eszköznek az élet más területein létező céljaik megvalósításához (például társkeresés - ugye nem meglepő?). Általában tehetségük van az íráshoz, de nem érzik magukat elkötelezettnek, mert az érdekeik nem azt diktálják.
Azt is elmondtam már sokszor: aki ír az - ha őszintén teszi - "meztelenre vetkőzik" - mások előtt, nem szégyenlős. Védtelenné válik. Terhet rak önmagára. Érzékeny ember a "költő-állatfaj", sebezhető és sebei talán soha nem gyógyulnak.
Vigyázzunk hát egymásra.

petruchio•  2016. október 13. 09:47

PREAMBULUM


új szál....fércelés....kapkodva..dühösen

- Megérted végre, hogy elegem van ebből? Nem belőled, csak abból, hogy állandóan a múltamban vájkálsz. Amíg nem ismertelek addig is rád kellett volna várnom? Szűzen? Hülyének nézel mindenkit? Negyvenkét éves vagyok. Egy házasság, öt szerető, a franc tudja szerelemnek hívjam-e őket. Talán nem. Egy biztos, nekem is szét kellett néha tennem a lábam, ahhoz, hogy jól érezzem magam. Te mit csináltál? A hülye őszinteségi rohamaid nem állnak másból mint a skalp-vadászatod elmeséléseiből. Már kívülről fújom én is a sztorikat. Persze, valaha válogattál, mert minta-kan voltál. Nem te hajtottad a csajokat, téged vadásztak. És? Elmúlt már régen bácsi. Húsz év van köztünk. Vonzó férfi vagy tagadhatatlan, de már nekem kell ügyesnek lennem az ágyban, hogy repüljünk. Ne szólj! Fogd be most a szád! Imádsz beszélni, de most én fogom végigmondani. Ne bámulj, ha nem tetszik akkor el is mehetsz!
Mikor hoztál nekem egy szál virágot? Egy tábla csokit? Egy üveg bort? Bármit? Soha. Megjelensz, mintha az ötös lottó főnyereménye lennél és nekem kötelező örülnöm. Tegyem eléd a reggelit, ebédet, vacsorát. Legyen a söröd hideg és ne valami olcsó sör, márkást szeretsz. Ha meccs van a tv-ben akkor hagyjalak nyugton. Ha itt alszol, akkor viseljem el, hogy hátat fordítasz egy félig sikerült összebújás után. Mindent kipróbálsz. Orál, anál, bármi, csak fel tudd magad "cukkolni". Legtöbbször mondjuk rám is figyelsz, viszel a mennyországba, ez javadra írható, de elsősorban önmagadba vagy szerelmes. Narcizmus. Ráadásul még el is várod, hogy becsüljem az álszerénységed. Néha röhögök magamban. Akkor miért nem zavarlak el? Mert szeretlek a millió hibáddal együtt te mocskos disznó. De most már elegem van abból, hogy állandóan a fejemre olvasod a múltam. Igen, volt jó pár olyan sztorim, amire a pornó-irodalom is felkapná a fejét. Még ma is röhögök azon amikor a biztonsági őrt leszoptam a pultja alatt. Ahhoz volt kedvem. Egy drabális érzéki férfi volt, kellett. És te az IC kalauznőt nem nyaltad ki Pest és Tatabánya között? A feleséged mellől nem mentél le a fekete mosogatóba a Park szállóban a 17 éves tirpák jányhoz egy kamatyra éjszaka? Mivel voltál te különb? Azért mert te férfi vagy? Az csak voltál bácsi. És fütyülök rá, hogy megsértődsz, elegem van abból, hogy örökké az én múltam van terítéken.
Szeretlek nagyon. Tudod, hogy minden pillanatért hálás vagyok ha együtt lehetünk, de elegem van a bűnhődésből. Nincs több bűnöm mint bármelyik nőnek - kivéve tán a biblia szerint élőket, de ők nem élő emberek. Nincs több bűnöm, mint neked. Sőt, tizede sem. Nekem ne játszd itt a fensőbbséges kant, mert dugig vagyok vele.
Ha úgy gondolod akkor mehetsz Isten hírével. Lehet bőgök egy sort, de majd túlélem. Adok öt percet, hogy végiggondold. Most ne a férfiúi büszkeség dolgozzon benned. Csak egyet kérdezz meg magadtól: - szeretem ezt a nőt?
Ha tudod a választ akkor dönteni is tudsz. Na, ennyi volt. Ne szólj. Majd öt perc múlva vagyok rád kíváncsi. Elég válasz az is, hogy kilépsz a folyosóra és elballagsz az életemből.

A másik válaszod az, hogy öt perc múlva az asztalhoz ülsz, mert a nokedli nem jó ha már megszárad.

Érted?

petruchio•  2016. augusztus 4. 07:34

SZERETLEK


Sorsunk szűkre szabja lehetőségeinket, nyesegeti vágyainkat, keserű szájízt teremt sokszor még az édes szép szavak kimondásakor is, a boldog pillanatokba szomorúságot lop alattomos módon, könnyeket csal szemedbe.


Magamban kérdezem sokszor:

- Mi lesz velünk? Mit akarunk? Mit akarsz?

És hallgatok. Van válasz, de tudom csak álom minden, soha valóra nem váltható álom. Lázad a lelkem, a szívem, de a realitás gonosz ereje belém fojtja a szót.

Engedd meg, hogy most halkan, álmodban elmondjam mi a vágyam:

- Nem akarok nagy dolgokat, csak pici, apró vágyaim vannak. Tudom, hogy a semmi ölel bennünket, és a holnapot sem láthatjuk, ha a sors úgy akarja, ezért csak pici dolgokat kérek az élettől.

Csak olyat, mit talán TE is elfogadsz, mire talán Te is vágysz.

Jó lenne reggel, mikor az első napsugár huncutul bekukucskál a függöny résein, én lennék, aki ébredésed várva - kezemben egy csésze kávéval - az ágyad mellett állnék és várnám álmos szemeid pillantását, az első boldog mosolyod és a kávéért a hálás csókod.

Szeretném, ha én búcsúztatnálak egy öleléssel, mikor kilépsz a lakásból. Én intenék az ablakból utánad, és én várnálak haza. S ha megjöttél, nekem mondanád el mi történt veled, hogy milyen napod volt.

Ha bánatod van, akkor hozzám bújva panaszkodnál és én vigasztalnálak meg.

Ha örömöd van, veled nevetnék.

Ha sírsz, én csókolnám le könnyeid.

Ha beteg vagy... én ápolnálak, gyógyítanálak.

Én lennék az, aki megcsodálja szépséged, aki nem tudna betelni veled.

Én lennék az, akihez menekülsz, ha bajban vagy, aki megvéd minden rossztól, féltőn vigyázna rád. S Te lennél mellettem mikor rosszkedvemből mosolyt kell varázsolni az arcomon.

Látod Kedvesem... csak ilyen apró dolgokra vágyom.

Tudom, utunk sem rajtunk múlik... megyünk rajta mert mást nem tehetünk..., de az irány nem mi szabjuk meg. Ezért nem akarok nagy dolgokat.

Nem akarok mást, csak amit elmondtam... ilyen pici dolgokat... félve a holnaptól... félve a jövőtől..., de bízva benned és önmagamban.


Kedvesem, köszönöm, hogy meghallgattál.

Szeretlek.

petruchio•  2016. augusztus 1. 06:21

Látlak

...látlak, ahogy kipirult arccal állsz a három-platnis tűzhely előtt.....kinyitod a sütő ajtaját .....megcsap a párolódó hús gőze......köhögsz.....fojtogat a meleg és a kapkodás.....két karikán fő az ebéd.....a levest le kell habozni......megkóstolod......lehet kicsit túlfűszerezted.....Te úgy szereted....de lehet ő morogni fog érte.....és az nem jó....békére és nyugalomra vágysz.....néha elkalandozik a gondolatod.....szép zenék, versek, képek villannak fel.....és emberek....akik megérdemlik a figyelmet....a szeretetet.....a szerelmet.....aki....aki megérdemli.....akire fel lehet nézni....aki nem tapossa magát a sárba....ad arra, hogy a világnak mi a véleménye róla.....aki nem csak egy kaland új vázlatokkal......néhány tabu ledöntésével....hiszen a világ úgyis kézen fog és visszavezet a jó útra.....mert elvárások vannak....amiknek meg kell felelni....jó lenne úgy élni....ahogy vágysz.....jó lenne vele élni............jó lenne....elneveted magad.....legalább lehetett álmodni egy kicsit.....mert álmodni jó....ünnepet érezni......pedig az élet a hétköznapok sora csak......fénylik a szemed.....friss levegőre vágysz....azokra a dombokra ahol gyerekként szaladtál a mezei virágok között....anyunak szedtél pár szálat.....aztán fájt, hogy nem tette vázába....de édesapád rád mosolygott....megsimogatta a fejed......és boldog voltál....

..a szobában a tv hangja.....sport...mint mindig.....megijedsz....a bort elfelejtetted a hűtőbe tenni....na ha melegen tennéd elébe lenne cirkusz....gyorsan a fagyasztóba...talán lehűlik egy óra alatt 6 fokra.....ahogy ő kívánja.....

...békét és nyugalmat akarsz.....

petruchio•  2016. június 22. 17:42

Ambivalens attitüd morfondírra


Nézz a szemébe egy nőnek s mondd azt, hogy a világ legszebb tekintete, mondd, hogy kéksége a nyári nap egének, a tenger végtelenségének, a búzavirág életének kékje s szeme csillogni fog és megszépül a tekintete, ELHISZI mert hinni akarja.

Simíts mosolyt arcára s mondd azt, hogy nincs másnak ilyen kedves mosolya, hogy arca a legszebb a világon ha mosolyog. Hálás mosoly a válasza, ELHISZI mert hinni akarja.

Dicsérd az alakját. Lábait, combja ívét, mellei büszke halmát, nevezd tökéletesnek, a világ legszexisebb teremtésének, ELHISZI mert hinni akarja.

Hangjára mondd, hogy zsongása zene, a lelke visszhangzik benne, a szépsége hangokba öntve, ELHISZI mert hinni akarja.

Dicsérd jó szívét, lelkét, szerelmét magasztald. Mondd, hogy szeretni senki nem tud úgy mint Ő, ELHISZI mert hinni akarja.

Nevezd Istennőnek, az élet és halál úrnőjének

ELHISZI és HALÁLRA ÍTÉL.