IDŐ-JÁRÓN

petruchio•  2017. június 23. 07:43


Telet regéltem, meg őszt, hófehér tájra
húztam színes szőnyeget, és mint förgeteg
rohant a szél-úr, míg adták szájról-szájra
csúnya öregasszonyok miként görnyedek
- újraélesztést kérve - önmagam felett.

Tavaszt festettem, béna ballal, kavalkád
lett a színözön, de tépett virágokkal
teli mező, halott illatok, tavacskát
is rajzoltam, lótusz kehely fonatokkal,
mocsárrá vált, fáj, tudom - okkal és joggal.

Nyarat vittem, ölben a tüzet, melegedj,
megégtél, a smaragd szén lett, a kék szürke,
a nevetés hörgő kacaj, most cselekedj
és marj arcomba jeleket, stigmát bőrre,
károgást ragassz fekete varjú csőrre.

Ne kérj, magam adom azt a létet mit még
Isten hajított rám, apám-anyám bánta,
itt pokol-inter-urbán vonal él már rég,
meg jég-fagyott lángok, az ördög is szánta
a sok rossz lelket - felébredek holnapra?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

skary2017. június 23. 10:56

csak égyre vigyázz imi...soxó nem löhet ám újraéleszteni...még a zistenöket sé :)

Pflugerfefi2017. június 23. 10:17

Ne akarj az öröklétbe szenderülni,
amíg lehet próbáld elkerülni,
ne add a léted csak úgy oda,
bár a sors sokszor mostoha!
Nagyon feküdt nekem versed! Tetszett!

Zsuzsa03022017. június 23. 08:02

Elgondolkodtató, igaz, bölcs versed szeretettel olvastam : Zsuzsa

"Ne kérj, magam adom azt a létet mit még
Isten hajított rám, apám-anyám bánta,"