Tündérmese

Hamvas pillangók bőrén vettelek
szigorú faunoktól,
Akkora voltál mint egy ezüst mákszem,
nevelgettelek.
pókháló bölcsődben mindig szólt a dal,
szivárvány hídon táncoltunk az égbe
kacagó délutánokon, Te meg én.
Szerettelek.
Szerettelek, mint orgonák illatát a szerelmesek.
Gyöngyvirágból szabtam ködmönöd,
s a téli Hold kék sugarával varrogattam
esztendőkön át;
Neked.

Hegytetőkön járni tanítottalak
fogtam láztól duzzadó kezed.
Szarvasbikák hátát paskoltad,
s csak nevettél, én meg nevettelek.
Aranyfürtjeid ringatták a piruló alkonyok,
szamócával festettem megnyíló ajkadat,
lábnyomomba illesztetted apró lábnyomod
Föld Anyánk ölébe szórtad magjaidat

S mikor éhes voltam, íjaddal őzek közé mentél,
válladon fénylett zsákmányod legjava,
mézes áfonyaboroddal megrészegítettél,
átöleltél ha leszállt a gyémántos éjszaka.
Hajam aranyát te fontad, szajkó csonttal
fésülted dúdolva deleken,
ha sírtam bársonyszirommal engeszteltél
szürke reggeleken.
Csókjaid százát, ezrét nem számoltam,
nem is számolhatom,
anyám, apám, fivérem lettél,
s Te hordozod ezüstös holnapom.

Eljön a nap, hogy margaréták szénájára fektetsz,
szorítod vékonyuló sápadt kezem,
szarvastesteddel már nem szerethetsz,
csak a téli egekkel szeretkezem.
Lázam patakvízzel enyhíted, homlokom törli törékeny kezed
s hajnalra azt suttogom majd: mindig téged szerettelek.

testem pora, mint aranyló mákszemek
tenyeredbe feszülnek ég és föld között,
szétmorzsolva az örök bárkába eresztesz,
azúr tengerek fölött....

                        /Z.nek/

http://www.youtube.com/watch?v=9GM0d8BBP5k