Ötödik elem

"Te áldott lélek, te női testben járó, égi angyal! Mindig mellettem lengett a te szárnyad, s mégiscsak akkor, abban a pillanatban nyílt reád szemem. Nem te voltál-e mindenkor az engem szerető, a hű, a miattam szenvedő, a nekem rendelt? És én mégsem láttalak. Az én szemem arra tapadt szüntelenül, aki ott fekszik már titkolt bálványa mellett, átnyilazott szívvel, a Tisza fenekén. Most látom csak őt, most, amikor már nem látom."

                                                                          /Gárdonyi Géza/

Olvasom a könyvet, gerince mozdulatlan.
Lapjai között létek rétegei siklanak, surlódnak
---------egymáson--------------
hiszen látod...láttad...már...
a ritmus ismerős, a szólamok,
viszi a víz, az elemek sodrása,
a fájdalom csupán nagy kék lepkék
hímporának finom szóródása...