Örökre

Mint forrásvízbe cseppent fekália vegyülsz bennem.
Szenvedem e táncot még. Amorf sejtjeid, ahogy átlebegnek
arany fürtjeimben. Röhögj, mély basszusban te báb...
kórónyi tested még a Hold is szégyenli, ahogy lopakodsz
életeken át. Szemöldököd buja ívét rendezgeti
sátáni törékenységgel lágy kis kezed,
a halálos pillangó, mi villamosra tévedt abban a nyári ködben.
Hányszor már. Sápadt szárnyain a kór lélekig legyez.
Hangod mákonyos sár. Betanult igézet. Szellemed csorba
hegyeit véres kövekkel hegyezed. Mint cifra féreg, helyezkedsz a
kövérhez. Nem. Te nem értesz. Faragott lényed zsinórtalanul
rángó kínját siratom. Belédgabalyodtam. Elmém lassan kásás lesz és nehéz,
aztán erjedni kezd, majd elillan, áttetsző lesz, mint a lélek.
A szót mégis te suttogod; félek.
_________________________________________________________
Látom, ahogy kedden pengéddel megszabadulsz a hétnyi bűntől,
mi arcodat takarta. Karélyba metszed gondolatban nyakad körül az eret,
hogy véred könnyítsd, de a jelet tőlem, mint leheletnyi béklyót már örökre viseled.

                                                    /R.nek/