Oféliának

Óh, Ofélia. Műveltséged darócát keményítik meg a viharok, dülledt szemedben, torkod ereiben lüktet a sár, pátoszod: páratlan- parttalan- sekélyes-ingovány. Ki vagy te? Ruhád szegélyét véresre marja csontos ujjad, hajad rőt fároszába kígyók kelnek, s nyálad nyelik a sziszegő bokrok a homályban. Acélos ködökbe burkolod szikkadt vágyaid. Menyegződ bolond álom marad, s hideg melleid közé sápadt leveleidet húzod éjjelenként melegedni. Hamleted elnyelik kérlelhetetlen seregek. Ofélia. Te fél-kegyelmű. Ég veled.

                               /Az Árnyak Amazonjainak/