Hermia, Lysander és a Vágy

Fekete Hermia derekán karcsú aranypánt, tekintetében elszánt győzelem. Tövisek közt babrál  barna kezével, Lysander tekintetét keresve. Nézem őket. Ahogy tenyerét mutatja a símogatás reményében. Lysander fordul, reagál. Figyeli, hogy figyelem. Szomjas álmai fényt lopnak tekintetéből. Arany topánja hátul marad, előre siet. Remél. Reszketeg szájához emeli kenyéren az édes bánatot. Feszül, akar. Akar, ernyed. Ismerem. Tudom mit fog tenni, mondani. Miként néz majd és miként tűnik el hirtelen veszteséget nem kívánva. Kívánva, ostromát feledve- hagyva hátra. Szekere makrancos csikorgással az éjbe hajt.

Lysander fegyelmezett. Keserű felnevetésem meghallja, tekintetem tüze áthatja. Kérdez. Felelek. Lysander keres. Bíbor vágyak kelyhét fürkészi, melybe bánatát öntve feloldozást lel. A test kényszere. A felkínálkozó lehetőség hőségbe torkolló lüktető sürgetése. Enyém lehet. Ez. Is. Meg még. Az elmúlás rőzséire  heverek, mellettem feledett szirmokat hord a szél. Bánatom. Felismerésem. Meglát, érint. Közelít. Talán könnyeim pajzsát taszítja alá, hogy megtartson, megtartassak. Kegyelemízű roppanó este. Rám hajlik a féltés lenszagú bálványa. Engedem.

A léptek. Ideérnek. Tűzszagú kerevetre, suttogón. Mit tehetek. Beleveszek.

 /with:YouTube - Scottish fiddle & Irish Harp/Patsy Reid & Declan Hegarty/