Gwaelawd of Ajlil and Mev/Ajlil és Mev balladája/

Hol a tenger, mint szent kehely; élt Danu népe,
és Mev a tündér, ki bércek őr(i)zője lett,
hárfán csendült igéző, csábító zenéje,
egy bárd-szellemet: Ajlilt titokban szeretett.
Dalával gyógyított kobalt tengerek felett,
de szemének gyöngye a szilánkos mélybe hullt,
a bánat érctollú madarától szenvedett,
keb'lében rubin-vágy tüze mindhiába gyúlt.

Ajlil; hárfám igéző dalát adom neked,
arany fürtjeim, mit nem érint jelen se múlt,
hajnal-fénnyel megfestett azúr-kék szemeket,
csak végre lágyan hullámzó vállamra borulj.

Ajlil naphosszat bárdok strófáit követte,
tündeszívek lángolása hozzá el nem ért.
Lelkét a dalok kármin ritmusa égette,
égi szabadságát nem cserélte földiért.
A dal, mit bárdok karcos szónoklata kísért,
az éjben aztán gomolygó párába veszett,
Ajlil fáradt lelke rózsás ölelést remélt,
de csak az ezüstös ködökkel ölelkezett.

Óh, varázslat adj testet cserébe szellemért,
s te Mev építs kápolnát, benne gyújts szent tüzet,
s ha majd a zord árnyakkal terhes éj véget ér,
ott mirtuszágba fonom hófehér kezedet.

Mev, mint napra az éjt emelte a köveket,
törékeny szép ujjait bíbor sebek tépték,
Ajlil áldón hívta az ősi isteneket,
hogy szárnyaló álmaikat együtt elérjék.
Hét nap s a kápolna csúcsát az egek védték,
Ajlil s Mev mirtuszoltárra térdelt remegve,
fehér kezüket égiek fonták, vezették,
aranyló glóriát szép fejükre emelve.

Varázslat; testet adtál cserébe szellemért,
tiszta gyöngyként tündöklő tündéri két szemet,
s te Ajlil; szívemnek őrzője s Bárdja lettél,
szétfújva ércesen mettsző bősz fellegeket.
----------------------------------------------------
Ám Dagda az eget villámokkal hímezte,
sáfrányosan kavargó tajtékok lüktettek,
Ajlil és Mev egymást örökre átölelte,
s az oltáron síri-nászágyra emelkedtek.

                          /Minden Szerető Szellemnek/

http://www.youtube.com/watch?v=Ej_LsWaGI uA