Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Foggal-körömmel
petaluda• 2009. június 26. 13:40
Foggal-körömmel kapaszkodunk
a társba, vagy emlékébe,
a magányos pusztulásba,
a feledés reményébe.
Aztán mikor elér a Fény:
megnyugszik a tudat,
elereszt a tenyér
keresi az Utat.
Gurulnak a javak,
mint hamissá vált szemek,
mi egykor kincsként villant
koldus elé pereg.
Nehéz lesz a test,
a szerelmek elégnek,
áldott lesz az Est
mi véget vet a Mesének.
petaluda2009. június 26. 15:29
BZ!
Köszönöm!
Mikor iszunk egy ''fehéret'':)?!
Gy.
petaluda2009. június 26. 15:28
Marianna!
A pulóvered itt maradt, fehéren, puhán pihen a szekrényben és vár.:)
Egy sóhajt megér:)
BZ2009. június 26. 14:52
Szerintem ügyesen halkul el a versed. A gondolatisága is tetszik. Üdvözöllek.
BZ
mezeimarianna2009. június 26. 13:55
Istenem!!!