Fény család

Ma elcsendesítettem Egómat,
miután Másnak is ezt ajánlottam.
Fentről figyeltem feszülő vállaimat
s testem, ahogy hatalmas idegvégződésként rándul a világra.
Minden sima volt és egyszerű.
A lét voltam, a teljesség.
Egyszerre láttam a meglépettet, s az eljövőt.
Sem fájdalom, sem kétség.
Csend. Mi áthatja a belsőt kifelé, s fordítva.
Nem siettem sehova és nem siettettem.
A mosoly Istené volt, s enyém.
Te bennem laktál itt is,
háborítatlan elfogadásban.
Mind voltam. Veletek.
A család, mit valaha szerződésbe foglaltam az Éggel.
Úgy szivárogtatok áttetsző vénáimban,
mint rózsaszínű füst a jósdák előtt.
Nem ellenkeztem. Tudtam, amit ma még nem.
Iskola volt. Most már tudom.
Mint tavasszal a gyerekek, mikor az erdőbe költöznek,
hogy az eget fürkésszék, mint Isten fénnyel írt tábláit.

               /G.-nek, B.-nek, Z.-nek Gy.-nek/