Echonak

Mint lüktetőmellű királylány álltam a hegy előtt:
Talpig lélekben.
Hallgattam a Hangot.
Mikor tövisből vert csipkekerítéseken átjut a meztelen váll,
úgy álltam ott sebeim feledve, Echo előtt.
Könnyű csermely, erdőben kószáló rejtett patak,
hangodat keresve fúlva iramlik bennem a lét,
csilingelő gyöngyvirágkolomp manók báránykái nyakán,
édes áfonyabél, tejbe duzzasztott kalács;
jaj, sóvárgó ajkam suttog, míg nevetsz ott messze,
viráglugasból font hintaágyra vágyom szavaid keresve;
mily' régen fohászom, hogy megnyisd nyelved ózöld ládájának fedelét,
melyből kardamom és a gyékény nedves illata szökik, vegyül
mint tavaszi felhőből sodort öröm...jelensz és illansz is azonnal...
Te szószékről szálló Angyali sóhaj, költözz belém,
hímezd át lelkem gyöngyeiddel, suttogj, nevess, még.
fonódj éjem köré, mint borostyán inda a télben, szoríts...
Echo, fagyott idő, hozd el Őt, hogy muzsikája
legyen ébredésemnek, s virágos takarója álmaimnak,
hogy halljam, s ízleljem szava fűszeres kútjait...