Csuklóján a csomókat megszorítod

Ezüst szakállad nézem,
távoli egekbe tört szemed kékjét,
a bűnbe pirult arcot,
fémes bajuszod alá száműzött ajkad,
mi hajók vitorláit idézi, hegyeket,
fagylaltok csúcsát, kemény hintázó melleket,
melyeket sűrű őszi éjjeleken képzeltél fejed felé,
de felfalták a ködök
s szűzi alakod elnyelte a szűzi alakot.
Nézem időtől szabdalt szép kezed,
tenyered, ahogy megemeled;
mintha láthatatlanná válhatnál......
de tudod nem teheted,
a természet ellenes is tökéletesen természetes.
Fejed bőrét a fiatal halál ki-be takarja kacagva,
szőke sörényed, ahogy a Holdba fogod,
karcsú termeted alácsúszik a lépcsők magasáról,
nézem a kiszámított mozdulatot,
a bejáratott pillantásokat,
nézem telő alakod,ahogy a végtelen nyugalom
oltalmában türelmetlenül falod-falnád
a megannyi lányalakot,
asszonyok dagadt nyakára tapadnál
ezer képzelt örömben;
buja kurtizánok szoknyája lükteti véred
még-még suttogod...
s a tikkadt házak között ott áll az egyetlen nő,
ki valóságosabb, mint a halál-
ellépsz mellette- látod s látja a gondolatot-
megöleled-csuklóján a csomókat megszorítod
és észrevétlenül ott hagyod
-otthagyod-

Alexandre Desplat - The Meadow - YouTube