Csónakos

Mondanám: Teséged széthúzta az ég függönyeit
s a Hold mint szökőkút ömlött bámuló ábrázatomra,
mint a gyermek ki homokban talált papírba gyúrt kincseket;
most kicsomagollak szívdobogva, feledve minden előzőt

Mondanám: ülj le, kuporgatott álmaim kénylmes darabjai közé, vagy maradj, ám Deséged nem várom (már még) meg, mert szilánkos lelkemet csak a halál tartja össze az élettel  Neked, vagy Valaki Másnak;
Karcsú tűid acélos fénye meghajlik az éjben, hozzám is hajlik

Mondanád: Ez az utazás az Utazás?
Hiszen Angyalok vagyunk Mind.
Mitől a félelem. Mégis szárnyaink sebes szivárványán átüt a Nap
s még odafenn a zuhanás előtt hűségesek leszünk önmagunkhoz

Mondanám: láttam álmomban egy csónakot,
színes türkizek, vad kárminok. A Velem-Veled békéje. A vízen.
Néztem az alabástromba ívelt arcot, zöldes villanását a lentnek és a tekintetnek. Ölelkeztek; s csak annyit mond(hat)tam volna: Szerethetlek        .                ?

     /Bálint nap előtt minden bomló és pompázó Szerelemnek/:)