Bíbor szárnyakon

petaluda•  2011. február 23. 15:16

Angyali szerető.
Szárnyaidra bíbor köd szitál.
Arcod selymes vonalai elgörbülnek a haldokló téllel,
elengedlek...engedlek;
nem halandónak születtél, csak
megtévedt álmaink hintájába ültünk
mindketten nem törődve a leselkedő árnyakkal.
Glóriád fénye vékonyka sírás marad lelkemben,
nem érintelek sem én, sem az idő, múlhatatlan
létezés leszel innen és túl. Mint a muzsika áldó
hangjai elhalkulsz minden új hajnallal, belefeledkezem
a zajba, a hullámzó semmibe, álmaim békéjét keresem,
Isten lebegő lépcsőit, hol fénylő sarud...nem,
nem állsz meg, már nem, 
fekete univerzumok jönnek. Mennek.
Szerető angyal.
Szárnyad majd megtelik fénnyel, s érceim
meggörbülnek a közeledő hajnalnál, de glóriám
lesz emléked, viszlek, halhatatlan férfi-gyermek,
megkereslek, újra és újra, de most engedlek, mert
csontos létem összeroppantja leheletnyi lelked,
Elengedlek.
 

                               /Gábornak/

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

petaluda2011. február 24. 21:06

Károly!

Ezt lefordítanád?

gy.

skary2011. február 23. 15:37

sky sky madár! :)