Bazsalikomod leveleit tépi a szél

Bazsalikomod leveleit tépi a szél
te sosemvolt- leszel Angyal.
Karcsú sudár alakod kering a rázkódó fákkal
acélkék homályban
s itt a zene, mit egy rajzolt hajnalon
a bálvány itt felejtett, nem, nem leszek. Szerelmes.
Már nem-még nem.
Lassan elér az antracitszínű éj, tekinteted, mint lovaké;
mélyből feljajduló némasága majd betakar
te lehetnél-leszel Angyal.
Mert nem hiszem, mert nem lehet.
Se kor, se kar meg nem állít, sem szabály,
sem morált szomjazó bűnös emberek.
Csak te, te sosem lettél-volnál Angyal.
Nem kéred, nem érzed, nem ítéled,
mit felébresztett bennem szépséged, bölcsességed.
Te mindig is voltál-leszel Angyal.