Átrepülöm feletted az eget

Átrepülöm feletted az eget,
hajad acélos sípjai el nem érik fülem,
mert hol ujjaid szárnytollai helyén
karmok billentik meg az alkony színeit,
ott én már nem járok...
fémízű leheleted méreggel vegyült kába
párolgásait magamhoz nem engedem,
téged, kit árnyak ecsetje kevert a paradicsom fái közé,
hazug mosolyod csilingelést játszó zajába már nem fulladok,
én nem, árva báb, gyenge fuvallat,
Istentől távolra menekülő ábránd,
Te, Te, Te, néma hang........

                                  /E.nek/