A szárnyak

petaluda•  2009. június 21. 11:33

Egy tündér keresett.
Apró csillogó szemeit lesütötte, fejét kissé előretartotta és nézte a világot. Más szögből szemlélődött, de látta.
Egy mesét hozott. Újra. Tudtam ki ő. E világ elvett tőle, mint megannyi Soktól.
Álmodott.
Tiszta volt. A patakok cinkos csobogására emlékeztetett tekintete.
Tündéranyja, csudákkal fényezte arcát, némi bájjal, s ölelte végtelenül, megóvta e világ "zajától", "porától".
Repültek. Szabadon suhantak a pirkadatban, vagy a kékes-zöld Csillagok között.
Ismerős volt.
Onnan, vagy Máshonnan. Ki tudja?!
Könnyeket csalt szemembe a gondolat, a vágy, mit álmodni készül újra és újra.
S ahogy a vasárnap szipogva babrált ujjaival, láttam, ahogy egy violaszínű buborék emelkedett. Benne egy Csillag kukocskált cinkos fényeit hunyorgatva.
S láttam, ahogy fent egy Angyal várta.
S vállai fölé arany szárnyakat helyezett.

                                         /Csillának/

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!