A nő szeme

A nő szeme résnyire tágult gyöngy.
Rés. És...
ideges i-k szakadnak a szálról
mikor nálad vagyok, mikor nálad van
az is, aki vörössel üzeni, hogy vörösen...
aztán újra ott a rés nem rest bezárulni
ahogy amaz préseli fülembe a mérget
elég                           tudja tudom
felállni mégsem. Merek.Akarok.
(Csak)ezüst hajába babrálok tűnődve
Klóthó legyek, vagy Atroposz.
A nő szeme feketén bámul
egy lyukon át, mint néma kulcs döf
a leselkedőbe. Belém.
Hányszor még.
A falakon a képek nyögnek,ahogy
megszorítasz, háttal is látom a
lebiccent tarkók szakadós szálait.
Új gyöngy feszül a tűre.Leszalad.
Addig zizegő szénájú fejemet a sarokba rejtem,
mert falaid megteltek.Egy falat sem.
A nő szeme. Rés.
Bámulj.
Hányan állunk a kulcslyuknál egymás mögött-előtt-mögött;
Én harminc éve várok. S néhány nedves pillanat,
míg anya kitol, elvetted, elvitted mind.
Te átok.
Kiáltok.
Tudod Isten-Ember; mégsem veszett el,
sem a ritmus, sem a hús íze,
beköpni nem lehet romlatlant.
Tarkóm friss mettszése kendőmbe szivárog,
de már járok. Látod             ?!