peronlako blogja
VersTélben
Télben
Reped a köd, siklik az éj,
arcomba vág az északi szél,
gyötör, lohol sorsalak,
nyűg a szempillámon leragad.
Könnyed érint, ne félj,
zabolázz, mint gyermeket,
ölts karodból rám ketrecet,
hogy lehetnék szabad.
Terhek ragadnak,
de a szív remél,
oldja bús kötelét.
Hanyag lehelettel
köszön a tél,
morog szorult, konok.
A játszi dér
fanyar szirmokon kullog
Elmerült lélekkel-Tapolcai képek
Elmerült lélekkel
Tapolcai képek
Rám tekintő nap,
a padon ülve a fűz alatt,
mintha szívem könnyeit szárítaná,
cinke kúszik fel ágán,
harmatot keresve,
forgácsot kotor maga alá.
Gőz gomolyban a tó színén,
hínárfoltok hivalkodnak,
ficánkoló csetri rajok,
békát űzve,
a malom zúgó felé sodrodnak,
a híd alatt tűnve el.
Fehér habban merülnek el a lelkek.
A városszéli kis kék dízel,
vidám kacagással,
húzza a szürke bazalt kígyót,
kelő nap fénye csillan,
a nádas foltok közt,
felbukkanó csilléken.
A barackosban izzadva érik,
szép dagadttá a gyümölcs,
húsos édes szaftja,
csordul a száj széleken.
Iskolából szaladó gyerekek,
zsivaja feszül a tájnak,
talán majd minden övék lehet,
mire igaz hittel vágynak.
A ligeti kis gőzös is máshol,
őrzi a gyermekek álmát
már nem zargatja,
a varjak buja viháncolását.
Tanú hegyek legendáikkal,
lágyan ölelik körül a várost.
A fűtőház is kihalt,
romokban, szomorú,
de emlékektől kedves.
Öltözőben lógnak még,
gazdátlan kabátok,
és pár kopót sapka,
elenyésznek mint,
a múltnak maradéka.
Ajka, Csingervölgy, 2024. 10.23.
Fagyott tölgyes
Fagyott tölgyes
Isten angyalai lapáttal, hintik,
terítik a csendet paplanként,
a havas tél esti tájra,
mely konokul meglapul.
A nagy öreg tölgy is kabátját gombolja,
szürke ág torzsa kandikál,
varjúcsapat sál alól, sercen,
nem libben a mókus tappancs sem.
Fekete levelek vacognak az estben,
köré terülve avarként.
Sűrű törzsek közt küszködik,
szűrik a maradék fényt.
Tágas odúban szuszogva, apró lelkek,
összebújva ölelkeznek,
álnok ,cudar az idő,
a melegség rég nem látott vándor.
Dacos büszke fák is vénülnek,
nincs számukra jó tanács,
dideregve zokogják.
Mindenünk eladnánk, morzsolódunk,
a maradékunk forgács.
Szél taszítja omlik le tőrként.
szürke jégcsap némely ágról.
Kemény sárban feszeng,
terül a roppanó jég tükör.
Apró patakon csillan a hold,
csak füstje száll, messze a falu.
Parázstól susogó kandallók mellett,
vizslák harapják, a puha lágy meleget.
Melletted ébredve
Melletted ébredve
Melletted ébredve, kedvesem,
szelíd tavaszi reggel,
arcod mosolyától melegszem.
Lassan nyíló szemvirágod ölel.
Álmos kezem hajadba fúl,
ragaszkodó szívem zakatol,
ringat lágyan, konokul.
Tekinteted érint, simogat rám hajol.
Angyali varázsod kacsint,
sorsom lábát tördelve
rám bilincset kattint
szerelmed.
Némán is értjük a percet,
egymás rezdülését,
fonódva tüzes, lázas,
vad szenvedélybe.
Bakter a téli éjben
Bakter a téli éjben
Fémek jajonganak,
sírnak a pályán,
átzúgás alatt talpfa nyög,
remeg a télben
szürke bazaltrög.
Vén bakter álma
leselkedik, látja,
öreg bódéja körül
törten a havat hányja.
Kezében izzad
a rozsdás lámpa,
arca feszült, merev,
az utolsó vonatot várja.
Vállán nehéz bunda,
mély zsebében olvadt cukorka,
unokától kapta nemrég,
kis kezével nyújtogatta.
Akkor is itt volt este,
gyertyát gyújtott szelíden,
táskáját hónalja alá vette,
könnyével törölte szeméből álmát.