peronlako blogja

 

Lillafüredi emlék

Lassan egy éve múlt.
Voltak a fák dermedve télen,
s mi köztük ballagtunk.
A tó is csendes volt, némán megfagyott,
arcunkat hideg szél csapta,
ölelve mégsem fáztunk.

Vízesés és meseország
szívünkbe hatolt,
boldog szíved hűen, lágyan,
érzelemmel átkarolt.

Szemed fénye meg-megcsillant,
büszke erőt ontott magából,
gyermeki mosolyod szüntelen
boldogító tüzet gyújtott lelkemben.

Minden megállt, várt némán,
a kisvasút is rég elcsendesedett,
csak az idő vágtatott, rohant tovább.
Sodort magával minket az élet sűrűjében.

De a képek, percek magamban maradtak,
s szívem mélyén, ajtók mögött bezárva
dohognak, barlang mély hűvösén lapulnak,
s gondolataim a múltba sodorják vissza néha.

A sóhaj is megáll

Pergő dér leplet seper léptem,

hideg szél arcon csapott,

lehelet is vissza fordul,

a sóhaj is megáll, szorul,

mosolya kopott ráfagyott.

Nem integet már a nyár,

vacogva gubbaszt,

szűköl, remeg tölgyfa alatt.

Szemre húzott kalap feszül,

jég ráncot tör a pillák körül.

Csendes a lég, s minden,

a szürke tájban némult.

Komor korom alázkodik,

kéményére porlón szelíden.

Ablakokban a kis fény szilánk,

táncol vadul meg meg libben,

kis kályhában láng serceg,

pattog, dalol, jó kedviben.

Este van fonódnak szívek,

ráncos dolgos kezek.

Ölelkező lelkek,

suttognak imát, hálát rebegnek.

Ajka, Csingervölgy ,

2024. 10.07.