peronlako blogja
ÉletmódEgymás mellett, fölött és alatt
Egymás mellett, fölött és alatt
Betonba ágyazott, apró kis otthonok,
egymás mellett, fölött és alatt,
a meleget ontják a konvektorok,
egymás mellett, fölött és alatt.
Az ajtónál szöszmötöl a tél,
kandeláberekben neonfény,
melegít cserregő verebeket,
egymás mellett, fölött és alatt.
Kóbor kutyák, tömött szemeteskukák
körül ólálkodnak.
Fehér Szakállú télapóról álmodnak,
az ablakban szendergő kis csizmák.
A kép idilli, de a meghittség
némán siet tova,
s a betonba ágyazott apró kis otthonok
melege csupán látomás,
egymás mellett, fölött és alatt.
Jön a vonat
Jön a vonat
Néma állomás, csendes, kihalt
az őszi estben.
Gesztenyék hullnak tompán,
puffannak a tetőn.
A peron szélén
nehéz táska vállamon.
Barátként közeleg a mozdony,
s fényével kacsint.
Síneken küszködő, sikoltó kerekek,
himbáló vonattest fékez, remeg.
Közelebb lépek, ismerősek az emberek,
sokszor látott munkástömeg.
Homályos ablakon át pisze orrok,
nagy szemek bámulnak rám,
kis ujjakkal rajzolnak.
Ajtó nyílik, szisszen, a kalauz bólint,
köszönt mozdulattal.
Lendülünk, s a fények
ott kint eltünedeznek a
szaladó, borús tájjal.
Halott virágok
Halott virágok,
szirmai,
borítják lelkemen,
a szenvedélyt.
Lapos lelkűek,
ölelnek,
kik szabadultak,
Dickens mennyországából.
Lelőtt szaracénok,
poshadó bűze,
terjed az ingovány,
láp méh odvaiban.
Liliputi nőstények,
hemzsegnek,
a kan forgatagban,
ölelésre vágyva.
A kéj és borzalom
montázsa,
csak vérfürdő
lehet.
Átalakulunk a semmiből
izotópokká,
megcsalt érzékeink
remegnek.
Erogén zajok
kísérik,
az éjszakai,
paplanok suhogásait.
A Sing Sing-ben,
manhattani
bőregerek
vinnyognak.
Csapkodnak
a félhomályban,
papagáj eledelre,
fordítva a törekvést.
Merevedő gyomrunk,
áhítozva,
üríti kövülő,
székleteinket.
Melyekben turkál,
lelkiismeretünk,
hömbölgö
galacsinja.
A hatvanas évek,
miriádé-ja taszít,
a kapcsolat,
teremtések szenvedéseibe.
Sírunk, s közben
maratoni kéjelgésünk,
ondó bűze fröcsög,
a sárguló konyha mozaikra.
Veszedelmes hiányodban,
üldöz a maszturbáció,
tested szitaként tapad,
a liszt szemcsékért.
Kivánom betölteni,
a benned tátongó űrt.
Szeretlek.
Az egzotikus nőket szeretem,
kiknek az egyszerűségük,
ragadóan csillog.
Pécs, 1987.04 20.