peronlako blogja

Alkony a tó felett

Néha, mikor alkony
csüng az ég alatt,
csendes hangon dúdol
az esti szellő,
s körül lámpafények gyúlnak lassan,
mint álmos gyertyaláng.

Zajt terelve hullám csobban
parti kövekre telepedve,
s már holdfény is árad
terítőként feszülő víztükörre.

Csend van, csak néha
köhint a horgász,
már hajnal óta lesben áll,
fáradt türelemmel kínpadjára ül,
a feleségére vár.

Susogó nád szele
kíséri köröző sirály dalát,
a vízben sikló üldözi
a tó szövődő hínarát`.

S a tájra borul
sűrű ködlepel,
nyugodni tér minden élet,
csak a horgász ment el.

Csingervölgyi Óda

A völgy felett lakunk,
tornácos apró lakásban,
amolyan szerény fajta,
rögös kerttel a kis patakra.
Szűk az utca, füsthomályos ódon,
foltjait bányászcsizma varrta.

A repedt házfalak
némán hunyorognak,
özvegyasszony fejszéje hasít,
fájó dereka bánja,
sóhaja száll,
bánat gondjait magába
lakattal zárja.
Alázatos szívvel ragadja,
áldja támasztó Urát s várja!

Csigervölgyi néma talpfák
porladnak, vesznek semmibe,
a barnuló sínek konokul vacognak.
Csendben ül a köd ránk.
Nagyobb vigasz nincsen,
lenéz, lehajol az Isten hozzánk.

Kis kápolna harangja csendül
búsan, kérlelőn a tájba.
A kövér Hold büszke csak,
integet s az alkonyat menekül.
Szürke tető alatt
borzas macska lapulva ásít.
Az idő is megáll itt,
s a szénpor is meg-megül.

Gyertyafény

Mesélj rólam másoknak,
és sírj értem, ha kell,
kérlek, ne rohanj most el,
ne kapcsold ki szíved,
ha érzem, közel van hozzám.

Talán eszedbe jutok majd,
ha pamlagra dőlsz csendben,
sírva átkozod magad,
csak egy gyertyaláng a vigasz,
mi én voltam a nyári éjben.

Nyári táj

Fondorlatos szelektől szisszen
a harmat, még sikolt fájót röviden,
nyújtózó macskaként lapul
a sóhajtozó leveleken szelíden.

Tüzét rakja, méri ontva a kellő nap,
fölénk kúszva ránk hajol,
rozsdából izzó sugaraira támaszkodik,
a tájban ébredező élet buzog,
csiripel,
mint szomjas lélek, ébredezik.

A merengő felhők búsan úsznak el,
adva helyet a nyárnak,
lapult fűben pihenő juhász,
hű ebe dirigál a nyájnak.

Talán délibáb csupán, tán képzelet,
Isten-alkotta bölcs természet
intő keze, mit ad, néha fáj,
nyári naptól olvasztó szeretet.