Jön a vonat

Jön a vonat

Néma állomás, csendes, kihalt
az őszi estben.
Gesztenyék hullnak tompán,
puffannak a tetőn.

A peron szélén
nehéz táska vállamon.
Barátként közeleg a mozdony,
s fényével kacsint.

Síneken küszködő, sikoltó kerekek,
himbáló vonattest fékez, remeg.
Közelebb lépek, ismerősek az emberek,
sokszor látott munkástömeg.

Homályos ablakon át pisze orrok,
nagy szemek bámulnak rám,
kis ujjakkal rajzolnak.
Ajtó nyílik, szisszen, a kalauz bólint,
köszönt mozdulattal.

Lendülünk, s a fények
ott kint eltünedeznek a
szaladó, borús tájjal.