Fagyott tölgyes

Fagyott tölgyes

Isten angyalai lapáttal, hintik,

terítik a csendet paplanként,

a havas tél esti tájra,

mely konokul meglapul.

A nagy öreg tölgy is kabátját gombolja,

szürke ág torzsa kandikál,

varjúcsapat sál alól, sercen,

nem libben a mókus tappancs sem.

Fekete levelek vacognak az estben,

köré terülve avarként.

Sűrű törzsek közt küszködik,

szűrik a maradék fényt.

Tágas odúban szuszogva, apró lelkek,

összebújva ölelkeznek,

álnok ,cudar az idő,

a melegség rég nem látott vándor.

Dacos büszke fák is vénülnek,

nincs számukra jó tanács,

dideregve zokogják.

Mindenünk eladnánk, morzsolódunk,

a maradékunk forgács.

Szél taszítja omlik le tőrként.

szürke jégcsap némely ágról.

Kemény sárban feszeng,

terül a roppanó jég tükör.

Apró patakon csillan a hold,

csak füstje száll, messze a falu.

Parázstól susogó kandallók mellett,

vizslák harapják, a puha lágy meleget.