Alkony a tó felett

Alkony a tó felett

Néha, mikor alkony
csüng az ég alatt,
csendes hangon dúdol
az esti szellő,
s körül lámpafények gyúlnak lassan,
mint álmos gyertyaláng.

Zajt terelve hullám csobban
parti kövekre telepedve,
s már holdfény is árad
terítőként feszülő víztükörre.

Csend van, csak néha
köhint a horgász,
már hajnal óta lesben áll,
fáradt türelemmel kínpadjára ül,
a feleségére vár.

Susogó nád szele
kíséri köröző sirály dalát,
a vízben sikló üldözi
a tó szövődő hínarát`.

S a tájra borul
sűrű ködlepel,
nyugodni tér minden élet,
csak a horgász ment el.