peronlako blogja

Teraszon

A szőlőskert teraszán ölelkezzünk,

a naplemente is nekünk mesél,

régi szép dalokat dúdolnak felénk,

a nyár esti langyos szelek,

tekintetünk a bíbor kavalkádba merül.

A napsugár táncol még egyet,

aztán feladva magát tűnik el a hegy mögül.

Vágyaink fonását kusza mintaként, 

öltik egymásba fonódó karjaink.

Még fénylő arcod mosolyával áraszt,

tölti szívembe szerelmed,

felrázott  mámoritó koktélként.

Suttogunk pedig csak a fák,

s a bazalt tenger van közel,

tán titkoljuk még azt is,

mit kiáltani kell?

Alázattal érintjük lelkünk,

oly csoda ez a pillanat,

tán álmainkra felel,

őrizzük ne tűnhessen el.

Csingervölgy, 2026.01.28

Az új versek írása

Nem fáról szedett gyümölcs,
a lélek ellése az,
pecsételt szennyes teregetése,
küszködéseim termése.

Álmatlan sóhajok rúgkapálása,
homályosuló éjjeli szemrebbenés,
keservek vajúdása,
megannyi szülés.

Száradó tintafoltok lebegése,
az agyban tekergő lüktetés,
folyamatos kényszer,
egyféle Isteni ajándék.

Csendes zápor
egy poros hajnalon,
a lehűtő gondolatok
kellemes áradása.
Az új verseknek írása.

Csingervölgy, 2025. december 3

Zákeus

Napfény kapaszkodik a szélbe,

vonszolódva lustán dereng,

a fagyott táj felett a hajnal,

ágban kapaszkodva merengek

Elrabolt lelkek nyöszörögnek,

a gonoszok markában,

míg a vágyakozók,

csoportban támolyogva,

Jerikó felé térnek.

Rezzenő levelek közt lapulva,

a bűn szabadítót várom,

lelkem megremeg,

por felhőt vert nép tömeg,

lármás bolyként közeleg.

Közöttük egy alak más Ö,

mint a többi, szelídként,

alázatos de tekintete éget.

Szívembe verve zörget,

szólít, s hullok a fáról omló fügeként.

Szerény hajlékomba térve,

áldása rám tapad,

gyűjtött kincsem csalt vagyon,

immár elosztom mit sem ér.

Megváltás, az öröklétben hálaadás,

mindennél több haszon.

Uram szólíts meg újra és újra,

gyógyírt adva a múltra,

nyerve bocsánatot, erőt,

megújult szívet mindenekelőtt.

Igédből merítőt.

Vétkeim rejtekét feltárt Ima,

könyörgő dallamban vallja,

testem kapzsi vágyát,

Jézushoz elé borulva,

az Úr kegyelme ad párnát!

Ajka, Csingervölgy 2025. 01.28.

Farsangok, régi táncok, lányok

Farsangok, bálok, régi táncok,
lassúra bújó ölelés.
Disznó pörzsölte illatban
kábán értek a hajnalok.

Más már minden rideg rég,
talán a kacagás olyan még,
önfeledt asztalt borító,
tepertős pogácsa szagú.

Nem jobb a fanyar bor sem.
De épp elég széket dobál,
nem is kell elvesztenem,
címed írva tombolajegyemen.

Szűk, penészes kultúrházak,
a Tsz udvarokon, sárban,
vihogó ember nyájában
ólálkodó zsandár razziáz.

Belém karolsz, Kedves, kérve,
a tomboló, zenés füstből végre
menjünk ki csillagokat bámulva
csókolni egymást, szíveket rajzolni az égre.

Télen meleg kabát nélkül
sem létezett oly távolság,
mit a perdülő kalandokért
meg ne talpalt volna az ifjúság.

Csendben fogy el ital, nő, minden,
halkul a zene, részeg sem kiabál,
tántorogva kiürülnek a poharak,
árvák a fogasok, egy sapka lóg csak.

Távolodva imbolyognak
hazafelé az árnyak szürkén.
Elmész te is, párja lelkemnek,
s búcsúszóval mindent ígérek én!

Ajka, Csingervölgy, 2025. január 10.

Vén bohóc farsangja

Álarc mögé bújt kacajra,
lepellel takar ábrázatot,
nem is oly vidám, fakó,
vén öreg bohóc már,
csillogó fénye megkopott.

Meg frissíti arcát a szél,
ernyedt izma festéket ken, feszül,
újabb vidám poénra készül,
de belül valami gyötör fáj,
gondolata oly nagyon távol,
könnyezve hesseget emléket, gyászol.

Már nincs vele a társ,
kedves olthatatlan parazsa,
a kecses légtornász lány,
szívének röppenő madara.
Másnak csacsog kacéran,
pihenve sírhantban,
s felette ezernyi rózsa van.

Tomboló vad mulatság
követeli az újabb produkciót,
majmot, oroszlánt, késdobálót,
Trombita hasítja szívén,
szünetben kérik porondra,
a könnyes vén bohócot.

Lépked megy menni kell,
szolgálni s nevettetni,
ennek a hálátlan világnak,
adósa nem akar lenni.
Aztán egy röpke pillanat,
merev a lélegzet a szív.
odébbáll a lélek.
Mert van aki hív!

Elgurult a krumpliorr!

Ajka, 2025. 01. 07. Csingervölgy