pepo blogja

Tettem a tűzre, és ha gondolod,
ide ülhetsz. Szeretem nézni a tüzet.
Nézd a lángokat,vörösen izzanak,
szálnak felfelé a fekete éj felé.
Menekülnek, a felhőkbe érnének.

Látod azt a lángot,
az talán már én vagyok,
felszállok az égig,
talán a csillagok kezdetéig.
Az elsőt elkapom,
és magamnak lehozom.
Parázsba húznám
kezeket melegítenék
örökre parázslanék, érezd most
érezd melegét. Ott meg ott
és itt vagyok, lángok közt
csillagnyi vagyok.
Áttetsző varázs, nyugtalan
táplálni való fényes parázs..

Még teszek a tűzre, és figyeld
lángnyelvek  közt te, melyik lehetsz..

Mikor ér már a lehelet
mikor ér szavad
mi örök lesz
nem képzelet.

Felhőm mikor úszik
tovább, a napot
ne takarja tovább.
Mikor lesz hűs a tavam
mikor lesz a lesz
itt, mikor..lesz e tavasz..

Canis Lupus  még élek..

Űzni még, erdőn át
míg szíved veri
menj, űzd még.

Vágtatni a szélben
falkányi küszködésben
szelni a hűs habokat
prédára lesni
az éjben
egy fa alatt.

Űzni még az időt
elűzni a félelmet
és tetézni az erőt.


Már vágtat lelkem
testem tova szállt
keresheted
erdők mélyén
ha nevem nem tudod
engem meg nem találsz.

Rejtenek a fák, néma a szellő
patak vize száradtan marad
kezed hiába keres
meg nem lelsz
én leszek az örök
rejtőzködő.

Hold némán figyeli lépted
és már nem érted
lépésnyi csak
mégis léped.

Némán figyel, kérhetnéd
mint farkas
fejét az égre vágva
üvölthetnéd.

Bajod bánatod, édes dalod
de választ a vén korong
adni nem fog.

Lépésnyi reccsenés,
karmoló ébredés
csüggedtség
valahova hajtó
figyelő lépkedés.

 

Tenyered kérgét mérve
számolod időd véges e
meddig növekszel
és mikor majd elveszel.
Veszítettél, vagy csak
feledni, pihenni mentél.
Fájnak az évek, pár percnyi
időbeni léted.
Mily kevés a múlás,
csak egy pillanatnyi voltál
nem is emlékszel
és rád zúdult a kétely.
Mire eszmélnél
fából vert házad
hideg bérese
kihűlt tárgya lettél.
Tenyered kérge
így már mit sem ér
hát ne nézd, csak feledés
parányi vagy,
mi néha semmit sem ért.