pepo blogja
Álomhatár
Mesélek neked mert.
Mert érzékeny lettem,
elmesélem
milyen egy szó ha megérint
milyen egy mosoly
ami a lelkemből harap
mert érzi milyen vagyok,
ha a valós megérint.
Megérint ha fáj,
hozzám bújik a báj,
belém mar a fájdalom,
viselem ha évekig is fáj nagyon.
Napfelkelő érzelem Hold színe a szerelem, csillagok ha karolnak,
eső cseppjeik ha kisirják bajuk.
Elmesélem milyen ha érzékenyen fáj. Elmesélem majd mert az élet érzékeny àlomhatár.
Emlékvirágok
Emlékszem milyen volt gyereknek
Igen, emlékek még élnek, hogy volt hogy nem
Minden estére egy mese.
Legszebbek azok voltak, amik vénektől
Megmaradt igaz történetek voltak.
Vajon lesz e meg emlékem, életmesém rólad
Lesz e könnyem vagy mosolyom, ajkadról lenyomat
mit majd szeretetben ajkam hordhat,
Most akarom hordani, add hát mire vágysz
nem emlék leszel hanem élet,
mit mely barázdaként tenyeremben hagytál.
Lehunyom szemem kellenek az álmok,
Kellenek az ajkamra, szerelem virágok.
Ha elrohan a táj veled
Néztem ma,
elrohant a táj veled,
énekelt nekem,
én pedig
egy darabig veled futottam,
levendulás,
poros úton ücsörgés,
nevetek veled,
pont addig
míg beérnek a fák gyümölcsei.
Majd ha tavasszal
virágoznak a meggyfàk
szirmaik pedig hulva telet idéznek.
Felidézem majd azt a napot,
amikor bennem
hiányozni kezdtek éneklő szavaid.
Addig pedig
elrohan veled a táj...
Mozdulatlan esték
Tudom milyen a nyár
Függőágy vágy, naplemente
szerény tücsök harangszó és
kellene most egy veled utazás.
Lehet megmozdulni kár lenne
kérnék egy szemlehunyást
képzelet szárnyára venne
főutca, egy látkép,
távolodó falucskám.
Elhagynánk a valóst,
minden nap alatti történetet.
valami új kell, valaminek a kezdete
ami még csiszolatlan,
de nem gyémánt.
Dobog,él benned és bennem
csukott szemmel, csendben,
hallom ha meg sem szólalsz
érzem a mozdulatod, mozdulatlan.
Minden megadott estelen...
Életjáték
Minden nap benyitok hozzád,
gondolatban.
Persze, tudom nem vagy itt,
számtalanszor megtettem
Csendben benyitok,
nincs illat üres a széked,
táskád, telefonod sehol
árva ürességek.
Ablakod zárva,
magány a szobád,
én pedig úgy érzem.
Most is szólsz hozzám,
hallom hangod, látom arcod
Pedig tudom, a képzelet
csak egy játék,
ami soha nem ér véget...