Vánkosképek....

Vánkosommá lettek a képeim
mind itt vannak, szunnyadva
verik lecsukott szemű lépteim.

Nem látnak szemeim, elsüllyedt
városok, bennem nyüzsögnek
zajongó piac terei, szónokok
csalók, és árusok.

Nézelődő sokaság, pillantások
égetnek ahol érnek, de valahogy
nem fognak az átkok.
Léptek, egy-egy hónapok,
uzsorás a sors, nem ad mást
csak évet, könnyes kamatot.

Vánkosommá válok én magam
forrása nem más az álmoknak
mint megélt megannyi pillanat.
Zúgjanak a terek, mint szakadt
szétszórt párnákból, minden álom
egy-egy szálló tollpihe.

                    *