Útvesztő..*

Tele volt a kis koszos városi pályaudvar várója, némán figyeltem a zsongást, ami furcsa morajlássá

Zavarodott számomra, már annyira zavart, szabadulni akartam ettől a világtól. Tegnap reggel kezdődött.

1971 november 14, hajnalban ébredtem, talán 2 óra lehetett, azt hittem kezdődik a monoton hétfő.

Öltözni kezdtem, menet közben bele bújta a barna kedvenc pulcsimba, begyújtottam a gázt

Rátoltam a kávéfőzőt a platnira, mint minden reggel, a kávét bekészítettem még tegnap este

A fürdőszoba kapcsolója után kutatva, megvan, fény gyúlt, kezemet a mosdóra tettem

Belenéztem a tükörbe, és akkor kezdődött minden. Megpillantottam a lerakott órám, 2 óra.

Vasárnap?  És én indulok dolgozni, amikor nem is kellene, és ez az arc, nem én vagyok, nem így kéne

Kinéznem, hajam rövid, deres halánték, ez nem- nem én nem ez vagyok, vizet engedtem, alszom nem

Vagyok ébren, álom! Hol vagyok, ismerős minden, zokogva a sarokba zuhantam, percek telhettek el.     

Gondolataim ezerfelé zakatoltak, a kávéfőző hangja zavart fel, illata eljutott az agyamig, ébredj.

Kimentem két cukor vagy négy? Nem tudom, tej az biztos, megittam. Néma gondolatváltás, megszakadt az

Ma, a tegnap, holnapom, már nem kellesz. Bementem bőröndöt vettem elő. Bepakoltam, pénzt tettem az

Zsebembe mindent, ami volt elég lesz, annyi év kuporgatás után, elmegyek, itt hagyok mindet.

Az állomás, veszek jegyet, amilyen messze csak lehet tegnap indultam el, már háromszor szálltam át,

Most itt állok, nem tudom hol, milyen város, ország, de mennem kell tovább, el kell jutnom a tengerig,

Látnom kell gyerekkori álmom, nem halhatok meg így, nem láttam ezer csodát.

Sosem láttam egyet sem, vagy csak nem vettem észre, minthogy azt sem mivé váltam.

 

  Kezem egy cigit keresett, gyufa lángja megcsapta a szemem, éreztem a melegét

Mélyet szívtam bele. Marta a szám, kifújtam a füstjét, a füst nem szállt felfelé mintha nehezebb lett volna

Mint a levegő, lesüllyedt a padlóra, ott lebegett a csomagok közt, egy idő ősz hajú ember lépett elém,

Bután mutatta, hogy kérne egy cigit, nincs, gondoltam magamba miért adnék, majd kér mástól.

De miért is ne adnék neki, kevesebbet szívok, a dobozt oda adtam neki, egyet kivett és eltette az egészet,

Mielőtt megszólalhattam volna, szavaim elé vágott, ha kértem volna úgy is nekem adod.

Meglepett, az anyanyelvemen szólt hozzám magyarul szolalt meg folytatta, az előbb azon vacilláltál hogy

egy szálat adol e. Most eltettem az egészet,,van még nálad, láttam mikor vetted, de a lelkedet éreztem,

nekem adtad volna, tudom barátom, azon is gondolkozol hogy miért magyarul beszélek,nem vagyok

magyar, itt ragadt rám a nyelv, ezen az állomáson, ne beszélj, majd én. Te mész megvalósítani egy régi

álmod, gyermekkori, egy újságban láttad talán 5 éves korodban, igaz?

Egy testvéred van, apád rég meghalt, anyád pedig egy éve, nem tudod hol vagy, ki voltál

segítek neked ,elmegyek veled oda, ahova vágysz. Most pedig csukd le a szemed, és fogd meg a kezem.

Ki ez ?, kérdeztem magamban, de szemem már csukva volt,  éreztem kezének kérges egyedi vonalát,

mintha megrázott volna valami, furcsa ajtó nyílt rám, egy szoba, a szülői ház szobája, ahol ettünk,,

látom apámat és ezt az embert

nevetgélnek, megismerem, pont ilyen mint most,

és én is ott vagyok, beszélgetnek, testvérem valami italt hozott nekik.

Nagyon fel vannak dúlva, apámnak adott valami lánc félét, egy kis vastag könyv lógott rajta

itt van a nyakamban, amikor meghalt a halála előtti napon ezt mondta.

Fiam,  ez a nyaklánc gyerekkori álmát rejti apámnak, egy barátja adta nekem oda, én pedig neked,,ez

lenne a nagyapám barátja? öregnek öreg de hogy-hogy, apám is meghalt már régen.

Ebben a könyvben megtalálod amit keresel, soha ne vedd le, mert az idő, akkor neked sosem fogad szót,

emlékszem nevettem, apám nem,,csengnek szia, hallom mély hangját, nekem most meg fog állni az idő

fiam, holnap utazom ,messzire.

Másnap eltűnt,,hónapok teltek el míg halottnak nyilvánították, sosem tudtam meg hogy mi történ vele..

Az öreg elengedte a kezem, megismersz? kérdezte igen ismerlek, apám barátja vagy, igen az voltam,

apád megszegte az esküt..

 

Esküt?

 

Levette a medált, és neked adta, apád élhetett volna még, sokáig lemondott a jogról, én voltam az aki

figyelte őt, már 40 éve figyeltem, de nem tudtam átadni azt amit akartam. Nem volt felkészülve rá.

Te vagy az aki majd elvégzi az ő munkáját. De mit, mit kell tennem, hisz magam sem tudom hová

megyek. Elindultál és ez a lényeg, az ami a nyakadban lóg már vezet téged.

Gyere velem, ma nem utazol sehová.

Tudok egy helyet, menjünk, van még egy cigid? Bár tudtam hogy a zsebében ott egy bontott doboz

mégis elővettem a bontatlant és adtam neki de ezt a dobozt nem vette el , kérdezni akartam

de a szavamba vágott, van cigim, már adtál egy dobozzal. Magamban feltettem a kérdést, miért indulok

el vele, előadott valami hókuszpókuszt, és hiszek neki? Megkerestem a nyakamban a láncot,,kihúztam,

az a fura kis könyv, barna, mintha kőből lenne de nem az, furcsa az anyaga, sokat babráltam próbáltam

kinyitni, de nem sikerült csak egy olló alakú kis jelecske volt rajta.

A lánc pedig úgy van hozzá rögzítve mintha nem is lenne rögzítve, mégsem esik le róla.

 

 

 

Gondolkozol, látom, még nem mondhatom el mi az a nyakadban, és mire való. Még nem vagy érett rá.

Meg kell értened pár dolgot, az értelem kevés ehhez, fel kell mérned saját magad tudását, mert különben.

Mert különben? mi lesz akkor, mit akar ezzel mondani? Kérdeznék valamit ha lehet.

Kérdezz, bátran. Hány éves most? Emlékszem láttam kicsi koromban apámmal, így nézett ki mint most.

Az öreg rám nézett, arca más volt, de a válasza nem adott választ, annyi vagyok amennyinek látszom,

neked annyi, magamnak pedig amennyinek érzem magam, menet közben felkapott egy látszatra teli

kukát a járda szélén, és egy mozdulattal átdobta az út másik oldalára. Üresen is nehéz lett volna,

Ne tégy fel buta kérdéseket. Gyere, ide bemegyünk, itt lakik egy rokonom.

Megálltunk egy koszos kis ajtó előtt, az öreg hármat kopogott, kattant a zár,az ajtó kinyílt az öreg szó

nélkül belépett, gyere mondta. Beléptem, meleg étel illata fogadott, olyan emlék szerűvé tette az első pár

métert, szét sem néztem és egy emlékem peregni kezdett bennem.

 

Mintha ez sem történt volna meg, elmúltam már húsz, egy táborban voltam barátaimmal együtt,

egyidősek öregebbek, mindenféle nemzetiségűek, cigányok, és olyan furcsa mágusokkal, akik a

sorkeresőknek hívták magukat, ittak füvet szívtak, furcsa világban éltek, transzban, egy másik világban

kutattak, a jövő és a múlt rejtelmeiben kutattak,tisztán emlékszem.

Egy lány, haja göndör volt, kék fekete, mint a holló szárnya, fénylett, elkapta a kezem, gyere táncolj velem

középen hatalmas tüzet raktak, valami furcsa italtól zavaros zene szólt, mindegy volt, forogtunk körbe és

körbe, elkapott és vadul szájon csókolt, hírtelen megállt és megdermedt, szememben mintha kereset

volna valamit, oda kapott a kezével széthúzta a szemem és belenézett.

Gyere velem, kezemnél fogva húzott, nézd kit hoztam neked Bery.

Bery, olyan furcsán öltözött mint ő, haja neki is fénylett, feketén és kékesen, kit hoztál mutasd.

Nézz a szemébe, szeme furcsán kereste a kontaktust az enyémmel, add a kezed, és ülj le.

Odaadta a lánynak a kézzel sodort cigarettáját, erős füstje megcsapott, szemem szúrta, szaga felkavarta a

tudatom. Kezem megfogta, újra és újra, szememben kutatott, újra és újra. Ki vagy te? Kérdezte.

Láttad te is, érzed amit én, szólt a lány, érzem és látom, vagyis tudom mit nem látok, mit nem láttok

mit éreztek, kérdeztem. Én egy könyvet látok, furcsa könyvet, amiben nem lehet olvasni, rémült volt,

és azt érzem hogy te, tovább élsz majd mint mi, mint itt akárki. Szétnéztem, voltak fiatalabbak is itt

sokkal fiatalabbak, jóslat, nem nevettem valahogy nem akartam, nem mertem. Nézd a szemét Bery

láttam benne a halált, az én végzetemet, kezét megint az arcomra tette, két ujjával a szemem széthúzva

olvasni próbált benne, aztán hisztériás nevetésében összeroskadt, kezét az arcába temette, tudtam hogy

fiatalon halok majd meg, tudtam, Bery is megtette ezt, arca komorrá változott, szótlanul ültünk vagy húsz

talán még tovább is, gyújts rá, szolt a lány, felkészültünk, de mire? Mire készültetek fel, ezt nem értheted

szólt a fiú. Szívd és talán te is látod majd amit mi. Tudod és ne lepődj meg, a sorsunkat nem kerülhetjük el

de mi nem is akarjuk, ezért vagyunk mások, nem élünk törvények szerint, mert mi keressük a végzetünket.

A te szemed tükör, de nem egy nyitott könyv, mint mindenkié, nem láttok beléd, be vagy zárva, téged

valaki, vagy valami bezárt. Egy könyvet látok benned, egy furcsa könyvet, eszembe jutott a nyakláncomon

logó valami, lassan előhúztam, szemük rémülettel telt meg, egymás kezét fogták, ő az, éreztem, ezt

éreztem, apád adta neked igaz? Igen apád eltűnt igaz? csak meghalt számotokra, elment és ti hiszitek

meghalt, neked ez él az emlékedben, egy napon meghalt, de ne hidd hogy így van, apád csak az

embereknek halt meg,nem akarta vinni a könyvet, és ez lett a büntetése. Mennie kellett, könyv nélkül.

De kit hisztek bennem, ki vagyok ,kit láttatok, gyere mennünk kell, felálltak és a kocsijukhoz siettek,

beszálltak és eltűntek, furcsa étel illatát éreztem, akkor ott, ugyanezt az ételt ették amit itt, ebben a

koszos lakásban. Másnap hallottam hogy egy kocsit találtak a közeli folyóban, leszaladt a hídról, ketten

ültek benne, fiatalok, drogosok, így mondták, elmentem megnézni, mert a kihúzott kocsit ott hagyták a

parton, az ő kocsijuk volt, elindultak meghalni. Meghaltak mert bennem ezt látták. Nem értem.

Gyere ne állj ott fiam, vagy valami emléked gyötört meg? Az, látom, igazam van?

Igen. jól látta, és ez az illat, szétnéztem a szobában, egy lány jött elő az árnyékból, haja göndör fekete és

kék. Ruhája furcsa volt, olyan mint annak a lánynak a ruhája, majdnem pont olyan volt, ne csodálkozz

a sors ismétli önmagát, a lány közelebb lépett, belenézett a szemembe, elmosolyodott, jól van, nem

magam látom benne, ülj le, de elébb mutasd a könyved, szó nélkül előhúztam, elkomorodott, és felé nyúlt

a kis könyv életemben vagyis amióta hordom, furcsa hangot hallatott, morajlást, halkan, inkább

magamban hallottam, a lány elkapta a kezét, védekezik, láttad apám? Érzed.

Apám, hisz a lány jó ha húsz huszonnégy éves, érzem, de ne csodálkozz a lányom igaz, a kora pedig

mert érzem most ezen gondolkozol, mint te, egy napon születtetek, és nézd meg mi van a nyakában,

A lány előhúzta, kis láncon egy könyv, furcsa színű anyagú. Pont mint az enyém, kezemmel önkéntelenül

meg akartam fogni, furcsa két szólamú morgás, az enyém is az övé is megszólalt.  Az öreg elmosolyodott

megfogta a kezem és az asztalhoz húzott, ülj le, még sokat kell figyelned azokat akik olyanok mint te.

Azokat, kérdeztem, hányan vagyunk ilyen nyaklánccal, nem tudom és sem ismerek mindenkit, sokan már  

elindultak, úgy mint te, néhányan még nem, nem tudom, majd meglátjuk ha odaérünk ahova elindúltál.

Ezért megyek veled, majd, de most nem, együnk.

Némán arra gondoltam most is, mit keresek itt, és azt sem tudom hol vagyok, miért indulok valahova

ahova el kell érnem. Kezemmel támasztottam fejem, lassan elnyomott a pár napban ki nem aludt éjszakák

fáradtsága, lassan lecsuktam a szemem, és álmodni kezdtem.

       

 

…………………..Néma nyomokban, lépve keresem valós utam szavait………………………………………………………

 

 

Édes fiam, ébredj, menned kell, el ne kés,néma szobám sötét árnyéka fogadott, anyám állt az ajtóban,

alakja a sötétben is jól kirajzolódott, gyere kész a kávéd, idd meg és indulj, el ne késs.

Ma van az esküvőm, a szomszéd városba kellene átmennem, sokáig fent voltam, gondolkodtam,

sima szegény esküvőnk lesz, két tanú, semmi más, csak a papírok miatt, anyám vallásos, nem engedte

volna hogy összeköltözzünk. Katit nagyon régen ismerem, azt hogy összeházasodjunk csak kitaláltuk,

bár sokszor összefeküdtünk, de igazából azt a szót, hogy szeretlek, se ő se én nem mondta ki.

Kelek anyám kelek, és indulok, mégsem késhetek el, igaz?

Igen fiam, korábban ébresztettelek, mert tudom nem fogsz felkelni egyből, lustálkodj még.

Tudtam hogy így fog tenni, éreztem tegnap ahogy rám nézett, láttam a szemében mit gondol erről az

egészről, szavait is hallottam, fiam ez a lány téged soha nem fog szeretni, és tényleg sosem mutatta ki

nem voltak szavak, érintések, szeretkezés volt, és nem szerelmesek szerelmeskedése.

De legalább élt vele, és nem tartotta az érzelmeimet hazugságok mögé. Nem okozott fájdalmat.

Így nem volt féltékenység, nem voltak viták, csak nevetések voltak, eltöltött idők, és a vágyaink

kielégítése. Másról nem szólt az elmúlt két év. Furcsa volt amikor bejelentette, lenne a feleségem.

Munka után összefutottunk, egy kis kávézó teraszán, némán kevergettem a kávémat, fel akartam állni,

kevésnek bizonyult a tej amit adtak a kávéhoz, a csésze pedig túl nagynak tűnt, várj még mert felismerte

a mozdulatom, akarok mondani valamit, mond kedvesem, és azzal a mozdulattal amelyikkel

megmozdultam vissza is huppantam a székbe.

Elég régen ismersz, igaz, és azt hiszem elég régen járunk egymás ágyába, már szinte az élettársamnak

tekintelek,mit szólnál ha hozzád mennék feleségül. Szeme kutatta a tekintetem, nézte a szemem

tudtam hogy a reakciómat keresi, meglepődést az arcomon, igazából szerettem őt, de mivel sosem

soha nem tette semmi szerelemre utaló jelet, se szóban se tettel, én is hagytam a maga világában

abba a beburkolt néma szeretetbe amit éreztem, amikor ölelt amikor csókolt, amikor hívott, amikor a

szemembe nevetett. Szép volt ez a világa, csak üres, olyan amikor megkondítod a harangot, de nyelve

hiányzik a harangnak, még a hangját is hallod, véled hallani, de csak képzeled, hogy szól. Hogy egyáltalán szól.

Szemem most az ő arcát kutatta, várja a válaszom, azt hiszem belém érzett már régen, tudta mit fogok

mondani. Menj hozz magadnak tejet, nem kell a választ rávágnod, tudom ezt a kérdést neked kellett

volna feltenned. De nem mozdultam, igen, légy a feleségem, amíg hozok tejet, addig gondolt át hol

lakunk majd, megyek veled, csak ne messze, most elég jó a munkahelyem, jól keresek, Csak ezt az egyet

semmi mást ne tégy bele a terveidbe. Elmosolyodott, menj, hozz nekem is még egy kávét.

Kértem még egy kávét, és dupla tejet, amíg elkészítették az ablakon keresztül ráláttam, cigire gyújtott

kezét nézte, mintha a karikagyűrűjét nézegette volna, a füstöt olyan furcsán fújta, hátra hajtott fejjel,

a semmibe. A kávéval visszafelé ballagtam, elmosolyodott, de éreztem valami nem stimmel, mi a baj?

Semmi, mondjuk pénteken ráérsz megnősülni? Most hangosan nevetett, rá, mikor?

Még most is vicces volt az egész. Ilyen volt a világa. Jó akkor pénteken, hánykor? Nyolcra a plébánián,

megbeszélem a pappal hozok tanúkat, a többit is elintézem, ó és nekem mit kell tennem?

Semmit, vegyél gyűrűt, oké, hazafelé beugrok egy ismerősömhöz, neki vannak szép dolgai.

Jó de ne lopott legyen, nem lesz az, ő  csencsel, és nevettünk mind a ketten. Figyelj, majd el szeretnék

költözni, de nem most majd később, valamikor, tudod én festegetek, valamelyik nagyobb városba,

van pár befutott barátom, kell a még nem létező karrierem miatt, egy kiállítás meg a többi miatt.

Értem, de innen is intézhetnéd, jó álasom van, jól fizetnek, nem szeretnék elmenni még, egy darabig míg

nem lesz elég pénzünk. Csak addig maradjunk. Valahogy túl szép volt. Gyere menjünk fel hozzánk

nincs otthon most senki, anyámék dolgoznak testévem a szomszéd városban. Fergetegeset szeretkeztünk

talán mint még soha. Mintha az utolsó lett volna.

 

Indulj fiam, elkésel, öltönyt vettem fel, az egyetlent, és egyben a legszebbet is, mert másom nem volt.

Zsebemben a gyűrűkkel amit némi alkudozás után sikerült olcsón megvennem, talán nem is a nemesebb

fémek csoportjába tarozik, csak remélni tudtam hogy nem vert át a majdnem legjobb barátom, aki mikor

meghallotta kinek kiknek és miért kell, hát akkorát nevetett, mintha világ legnagyobb vicce lett volna.

Elindultam, a szokásos busz, pár megálló, az ismerős házak, pár arc akik rám köszöntek, szemek amik

megnéztek, öltöny ebben a korai órában, virág, leszálltam egy kicsivel lentebb a plébániától.

Bár korán volt de itt is ismertem a tulajt, már fent volt egy csokor fehér rózsával a kezemben elindultam

hogy életem első igazán furcsa napját átéljem. A plébánia zárva volt, sehol senki, pedig időre értem ide

se Kati se tanuk, csak én egyedül. Nyolc óra pont, és sehol senki, nem voltam ideges típus, de most

valahogy mégis kezdtem ideges lenni, hol lehetnek, azok a percek jártak a fejemben amikor

megbeszéltük, jól emlékszem, anyámnak is jól mondtam, az időpontra pontosan emlékszem,

fél kilenc, sehol, az ajtó most is zárva, elindultam a lakásuk felé, pár perc, de azt hiszem érezhettem valami

mert a csokrot belevágtam az első szemetesbe, valahogy túl szép lett volna, már majdnem odaértem,

láttam az ablakaikat, lent voltak a rolók, semmi jele annak hogy valaki fent lett volna, csengettem

nemsokára édesanyja nyitott ajtót, jó reggelt szólaltam meg elsőnek, Kati? kérdésemre semmi válasz,

kisírt szem, álmos átsírt éjszaka jelei az arcán, elment, elment, hajnalban nem tudom kivel ment el,

összeszedte a cuccait, kiabált, téged emlegetett, de zavaros volt, nem tudtam semmit, esküszöm.

Csak álltam némán, kezében egy összegyűrt levél oda akarta adni, de elfordultam, fájdalmam

nem engedte meg hogy lássa könnyeimet, valahogy kiszakítottak belőlem valamit, némán leballagtam

a bejáratnál megálltam vissza néztem, még láttam az édesanyja alakját, ahogy becsukta az ajtót.

Elindultam hazafelé, zsebembe nyomtam a kezem, a gyűrűket markoltam, más nem járt a fejemben, csak

az hogy ez miért is kellett ha mégis másképpen gondolt mindent, megértettem volna.

Ne gondolkozz ezen szólt egy hang bennem, utam egy kis hídon haladt át, megálltam, alattam

hömpölygött a koszos víz, elővettem a gyűrűket, eldobjam, ne dobjam, miért tartsam meg, elment valaki

mással, de miért dobnám el, haragból? Nem dobom el, ez nem harag, ez más,,,,,ez már más..

Zsebre vágtam és siettem haza, anyám az ajtóban várt, meglátta az arcom, nem szólt semmit.

Gyere egyél fiam, mintha belém látott volna. Katit életemben többet nem láttam csak egy folt maradt az

életemben, egy fájó furcsa folt.

 

Az öreg megrázott, gyere fiam ne aludj az asztalnál, van itt egy nagy ágy feküdj oda, hírtelen átléptem az

álmom küszöbét, de ismerős volt a hangja, így nem érdekelt  hol vagyok, elmentem az ágyig és aludtam

tovább, de már álom nélkül.