Társadalmi hibám

Azért látszik a mocsok,
mert e városnak is van leve,
gyümölcsei rothadnak,
felbuggyant világ.
Aluljárók, sötét helyek
martaléka a tegnapok felbolydult
tényszerű műszakjának.
Hiába ezer legényvirág
színekkel takart színpadok
csak kosztüm, magas sarkú
riszált valóság.
Én azért látom benne
milyen a kicsinyűség
nincstelen sehol szilvafás.
Egy szekrénykés szobában
asztal szék, kifeküdt ágy
széken a tegnapi
ami majd holnapi új ruhában
bújtatott...munkanélküli
megalázott Homo sapiens
hát mond, itt alig emberi
az, aki üveggyűjtésből
kenyeret ken, halmozva tovább
a társadalmi hibám...