Pillanatok Figyelmében

Annyi mindenre emlékszem

az elsőre is

mi már csak fénykép, nem mozduló kép lett.

Nem látom a színeit

hangjait sem ismerem fel

mert olyan rég volt

és nem én

hanem ő az a pillanat

ami engem figyel.

 

Nőttek az évek

nem úgy, mint én

újabb képek

miknek színei is élnek

bennem frissebbek

mint a hajnal

az a tegnapi talán

olyan ez az egész.

Furcsák a képek

még tegeznek

nevemen szólítanak

még tiszták, és hisznek.

 A pillanatok még rám

figyelnek….

 

Kamaszok az évek

lázadó szárnyak

messze fel az égbe kélnek...

Megváltanak a pillanatok

hazugok de szépek

színeikbe bele olvadok.

Még szólnak hozzám

rohannak velem

felkapaszkodnak az égre

mint felhők

kékre festik a borús eget.

 

Most én vagyok ami vagyok

aki vagyok

megéltem annyi szépet

rosszat

átkos gondolatba facsart

drámát

regénybe illő foltokat

amiket kéz

nem moshat ki

ima sem hozhatja vissza már

megbocsájtani kell

pillanatok sírva figyelnek rám.

 

Hátat ha fordítok nem azért teszem

mert bántam, vagy félek

nem bánom a képeket

se a pillanatokat, amiket néha még

megkönnyezek.

Nem azért teszem mert fájnak

hanem mert elmúltak

elmúlnak az útvesztők sarkain.

Kijutnak e a fénybe

vagy elenyésznek a semmi sötétjében.

Mint vak

keresni nem akarom

itt bennem élnek azok a pillanatok

amikre én-én figyeltem.

Hátat ha fordítok újra és újra

nem azért teszem

mert bántam

vagy félek

nem bánom a képeket

sem a pillanatokat

amiket néha,

még könnyezek.

 

Nem azért teszem mert fájnak

hanem mert elmúlnak

elvesznek

az útvesztők sarkain.

Kijutnak e a fényre

vagy enyésznek a semmi

sötétjében…

Mint vak, keresni nem akarom

itt bennem élnek, azok a pillanatok.

Amikre én-én figyeltem.

Most is azt teszem

vannak pillanatok amikre

már én vagyok figyelmes…

 

Vagyok aki lettem

annyi pillanat

azt hiszem

épített halkan

és csendben.

Mégis csak

a pillanatok figyelnek rám.

Párbeszéd vagyok

a magam pillanataival…