Otthagyott dallam

Mintha nem is itt lennék, idegen minden
fák a házak körben, hitem már nincsen.
Venném kalapom, hátamban amim van
hagyom, de hisz semmim sincs már
szemem takarom, karolom saját akaratom.
Nyakamban sirató anyám, kapuban szomorú
apám, nem legyetek fájva a világ kegyének
nehéz kérgesre vájt tenyerén.
Hitet vesztetten,
térdre esve küszöbén pokloknak
zsebemben a kulcs, elvesztettem,
el kell szakadnom
hogy nevetni tudjam a holnapot,
hogy legyen holnapom.
Robog az út velem,
már nem emlékszem milyen volt, a hamis keresztem,
végére jártam örvényeknek,
elragadtak, lehúztak, megettek.
Mintha nem is lettem volna, nem értettem,
csaholó hajnalokban kerestem éhező kenyerem.
Talpra tett a holnap,
belém oltott gondolat, újra rajzolom édes kényszerem,
mi már fekete tokba zárt dallam,
ami kell nekem.
Húrok közé zártam
hangjait, kezem simít, ölel,
fekete fényén csupa csillogás,
éjbe szökött csillag, és valami furcsa vágy.
Elnyom az álom,
itt a sehol sincs pillanatban,
itt ahol leír engem a dallam,
 egy otthagyott gondolatban....*

 http://www.youtube.com/watch?v=0T31qXmeupA&feature=related