Nyugtalan lámpafény a lélek..

Nyugtalan lámpafény a lélek.



Átszőtted magad a sötétségen
szürkületbe szökkentél
sötét lett ideérted.
Pedig itt voltál, nem távol
de messze, szemem nem látott
fülem sem hallott, csak lelkem
érezte léted.

Sötétben pislákolva, mint eltéved
régi vitorlás. Csendben hajóztál
csendes tengeren,
létedet nem mutattad,
csak egy kis lámpa, mi néha derengett.
Az te voltál.
Lámpád levetted, most kezedben
óvod lángját, széltől testedben eltemeted.

Félted tudom, hisz én is féltem
lángja ha nem vörös, és nem egyenes,
rettegek, elalszik lelkemen érzem
olyankor csak szenved. Rohanok
lélekszakadva keresem nyugalmam.
Ha nem találom, elég ha karjaidba vágyom
lángom szelídül, színe vértől felhevül
érzem. Már nem nyugtalan lámpafény a lélek..