Modernkori lovag

Már nem csillan vérteden
megvakult napfény.
Már fehér paripád nem dobbant
mint akkor rég.
Kezeden vas kesztyű
már régen nem rozsdál
nem tart illatos virágot
se kardot, se semmi mást
nem ontod vérét barátodnak
ha a te kedvesedre vetette szemét.
Nem lesz több csata már.

Lant sincs kezedben, se régi gitár
éneked nem szól szerelemért
szerenádot senki nem ad már.
Lejárt a korod, vérted a sarokba dobod
lovad elengedted rég, újra musztáng
száraz sztyeppék közepén.
Most nézed csupasz kezed
üres ablakokban kedvesed hiába lesed.

Pár szál virág, büszke lovad, fényes vérted
páncél szíved a modernkor lovagja keserű
száraz könnyei közt lassan elporlad..így pihen