Milyen a csend

Kezemben a régi képekkel

arra gondolok, 

ha nem is szóltok hozzám, 

ti régen elfeledett arcok,

én akkor is hallom. 

Ha a  csend teremt emléket, 

felidézett ölelést, 

arcom emlékszem ahogy, 

mindannyiszor meleget ért. 

Mindig bennem él, 

tegnapi a mai fegyelmem. 

Benned pedig mint utolsó lélegzetet,

bent tartom magamban. 

Egy hosszú végtelennek.