Figyelt a dáma

     Figyelt a dáma,
karját hanyagul a tegnapra támasztotta
a jelenre vette száját, másik kezében pohár
nyelvét vörösborba mártogatta, mint ahogy a kígyó.
Ízlelte erejét, falhoz állítva sarját, annak szerelmét
semmivel sem törődve elszidta elevennek és rabló holtnak.
Hagyd már abba, szólt egy hang, mit teszel,
saját magad látod benne, térdre pedig nem esel.
Rólad beszéljek, ez az ocsmány válasz,
magadban gerenda , évek, engem megöl a szálka...
Figyel a dáma tovább, nem kell többet innod,
majd szégyened lesz a holnapod,
rájössz magadtól is, ihatod magadra maradt

bánatod....